Isten gondoskodik róla

„Fiam, az én szavaimra figyelmezz, az én beszédeimre hajtsad füledet.Ne távozzanak el a te szemeidtől, tartsd meg ezeket a te elmédben.”(Példabeszédek 4,20–21)Általános iskolai tanító vagyok, és már nyugdíjba vonultam. De hetente egykétnapra még behívnak dolgozni. Legutóbb egy kemény iskolába kellettmennem. Mikor a titkárnő megköszönte, hogy eljöttem, a kezembe nyomottegy walkie-talkie-t. „Fogja csak. Szüksége lesz rá” – mondta. Úton a sulihozaznap reggel már imádkoztam a diákokért, akiket meg fogok ismerni. Most, itta titkárnővel, tudtam, hogy egész nap sokat fogok imádkozni angyalok jelenlétéért.Az elsősökkel tartott első órám nagyon fogékony volt. Az ötödikes osztályban kétasszisztenssel segítettünk a tanulóknak saját kezűleg gyártott francia könyveketkészíteni elsősöknek. Túl hamar elröppent az a 40 perc ezzel a csöndes osztállyal.Az egyik segítő suttogva odaszólt: „Sok szerencsét a következő csapattal.” Kifelémenet mosolyogtam.Ott meglepetés várt rám. Az ajtón belépve egy magas lány rohant oda hozzám.„Emlékszik rám?” – kérdezte. Mondtam neki, hogy persze, és elfogadtam az ölelését.Egy évvel ezelőtt még egy másik iskolába járt, ahol párszor a játszótéren barátkoztamvele. Amikor más tanulók is hasonló megjegyzéseket tettek, emlékeztettemőket, hogy nagy feladatunk van: ők is kis könyvecskéket csinálnak az elsősöknek.„Dolgozzunk csendben és óvatosan. Különleges meglepetést szeretnénk adniaz elsősöknek” – biztattam őket.Az osztály leült dolgozni, és mielőtt ráébredtem volna, már a harmadik órais eltelt a napból. A következő feladatom egy osztály felügyelete volt ebédidőben.Ehhez tartozott a pizza és a tej kiosztása. A diákok odarohantak hozzám. Csöndbenimádkoztam. „Kérlek, menjetek vissza a helyetekre, és hadd szólítsalak titeket,hogy gyertek ki az ételetekért” – utasítottam őket óvatos hangon. A pedagógiai aszszisztensfelhúzta a szemöldökét, de a dolog működött. A gyerekek leültek. Az ételtis gyorsan kiosztottuk. Hamarosan befejeződött az ebéd, és a diákok kimentek azajtón szünetre. Az ebédidőmet csöndes hálaadással töltöttem Isten felé, amiért délelőttvezetett. Tudtam, hogy neki köszönhető a délelőtti siker. A délután is simánment, és végül leadtam a kulcsomat és a walkie-talkie-t. A titkárnő megkérdezte,miért nem használtam. Elmeséltem neki, hogy a tanulók együttműködőek voltak.„Nem tudom, hogy csinálta” – felelte.„Nem én voltam. Isten gondoskodott róla.” Elmosolyodtam meglepett pillantásán.

Ő mindig gondoskodik róla.

Patricia Cove