Salamon király és én

„Valamit kívánnak vala az én szemeim: meg nem fogtam azoktól,meg sem tartóztattam az én szívemet semmi vigasságtól, hanemaz én szívem örvendezett minden én munkám[mal gyűjtött jók]ban;mivelhogy ez volt az én részem minden én munkáimból. És tekintékminden dolgaimra, melyeket cselekedtek vala az én kezeim, és az énmunkámra, mit fáradsággal végeztem vala; és íme, az mind hiábavalóságés a léleknek gyötrelme, és nincsen annak semmi haszna a nap alatt!”(Prédikátor 2,10–11)

Két doktorátusom van, a férjem folyton azt jósolja, hogy végül egy harmadikat ismegszerzek. Nehogy eláruljátok neki, de az az igazság, hogy néha azon kapommagam, hogy egy másik szakot nézegetek, azon gondolkozva, hogy biztos érdekeslenne, vagy annyira élvezném, ha elég időm (és pénzem) lenne rá. Még nem járokközel a gondolatok beismeréséhez, de még mindig itt vannak. Ez azért van, mertaz emberi képességnek nincs korlátja, hogy olyanokat akarjon csinálni és folytatni,ami érdekli vagy örömmel tölti el. Ez a lecke nemrég talált célba Salamon királytörténetének olvasgatása közben.Már olvastam korábban, de most be is szippantott, mintha filmet néznék. Előszöris Salamon elkezdte a templom felépítését, és majdnem érezhetjük is Isteniránti buzgalmát és elkötelezettségét. Da azután egyre több időt tölt a háza építésével.Amikor végre végzett ezzel, folytatja a beszerzést és az építkezést, és olyan sokmindent csinál, hogy mire Séba királynője megérkezik hozzá látogatóba, annyiranagy hatást gyakorol rá, hogy a nő elájul. Ezt követően fény derül Salamon sokfeleségére, akiket szerzett – többet jegyeztek fel, mint valaha a történelemben.Mire befejeztem Salamon életének olvasását, olyan érzésem támadt, hogy általaújra átéltem valamit, amit már évek óta ismertem: Amire összpontosítasz,és amire hangsúlyt fektetsz, mindig fontosabb, mint amit mondasz. Látjátok, jó része,amit Salamon tett és szerzett, igazából jó dolog volt. De miközben ezek után járt,Salamon fókusza fokozatosan elterelődött a megkaparintott dolgokra és magáraa zsákmányszerzésre. Ahogy a szeme fokról fokra elterelődött Istenről. Egy naponcsak megtörtént vele, egy-egy döntés, egyszerre egy elfoglaltság.

Ezért hát ma nem számít, mi érdekel épp, biztosnak kell lennem benne, hogyIsten van a középpontban, és az Ő keresése. Ezért sem mindegy, bármennyire jó islehet valami, ami megragadja a figyelmünket, és hív, hívogat magához, végül nemlesz jó, ha naponta, tudatosan nem tesszük életünk központi törekvésévé az Úrkeresését, és hogy az Ő jelenlétében időzzünk.

Rachel Williams-Smith