myBible logó myBible
Fiókom

2020. április 27., hétfő

Április 27. - Káosz!

„És akik e szabály szerint élnek, békesség és irgalmasság azokon, és az Istennek Izraelén.” – Gal 6:16

Néhány évvel ezelőtt egy európai körúton vettem részt busszal, és elképedve szemléltem a Róma utcáin uralkodó káoszt. A háromsávos úton öt autó ment egymás mellett, soha nem lehetett tudni, hogy hol vannak az útjelzések, ha egyáltalán voltak. Nemsokára már nem is tűnt fel, ha valaki bevágott elénk, vagy hirtelen úgy döntött, hogy megfordul a forgalmas út kellős közepén. Végül is nem történtek balesetek. Biztos voltam benne, hogy itt rengeteg angyal vigyázott ránk. Elértük az első nagyobb útkereszteződést. Rengeteg apró autó zsúfolódott öszsze, látszólag mindenki másfelé akart menni. Rémültem figyeltem a kavarodást, és azon csodálkoztam, hogy egyáltalán bárki is eljut így valahova. Nem is tudtam elképzelni, hogy nem ütköznek folyton össze, hiszen a közlekedési lámpák egyszerű utcai díszek szerepét töltötték be. Végül, idegenvezetőnk fényt derített a titokra:

„Megvannak a saját törvényeik. Íratlan törvények, mégis minden helyi lakos ismeri és követi. A gond akkor kezdődik, amikor egy idegen, aki nem ismeri a törvényeket, bekerül közéjük. Ilyenkor válik veszélyessé a helyzet és történnek a balesetek.” A látszólagos káosz tulajdonképpen nem is volt káosz. Voltak törvények, íratlanok ugyan, de voltak. Amikor ezeket tiszteletben tartották, minden jól ment.

Isten törvényei sem villognak a hirdetőtáblákon, de érvényesek, és benne vannak az Ő Igéjében. Ameddig ezeket tiszteletben tartják, minden simán megy. Azonban egyetlen rossz „autóvezető” is káoszt okozhat.

Sok esetben azt gondoljuk, hogy Isten sorsára hagyta a világot, és teljes káosz uralkodik. Amikor azonban rátértünk a római repülőtér felé vezető autópályára, visszaemlékeztem, hogy ez nem így van: az út két oldalán megláttam egy-egy magasztos libanoni cédrust, mintha ez a két magas, csodálatos fa őrizné „Rómát, az örök várost”. Mintha a mi Istenünket jelképeznék, Aki folyamatosan őrködik a világ fölött. „Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled”, ígérte. (Zsid 13:5)

Ez azt jelenti, hogy Ő velünk van Rómában, Torontóban, Los Angelesben, Szingapúrban, Brazíliában, bárhol ebben a nagy világban, ma és mindenkor.

Dawna Beausoleil

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.