2022. április 9., szombat
Tanítsátok meg az utat
„Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint;még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól.”(Példabeszédek 22,6)
Könnyű és élvezetes megtanítani egy kisgyereknek, hogy tegye meg az első lépéseit,ez az egyik legkifi zetődőbb feladat. 2001-ben, nem sokkal kis Samuelemszületése után felfedeztük, hogy látszólag nem hajlandó lefeküdni. Előrefelé erőlködötta nyakával, próbált felkelni. Pár hónap múlva már tudott mászni és felállni.Az első szülinapja előtt körbe-körbe szaladgált. Az első lépés győzelme ugyananynyiraaz övé volt, mint az enyém. Kínlódó testtartása ellenére is izgalmas volt látniaz erőfeszítéseit, hogy egyenesen megálljon, miközben fogtuk a kezét. De megcsinálta.
Mikor azonban arra volt szükség, hogy megtanítsuk valamire az életből,a dolgok nagyon bonyolulttá váltak. Következetlenül viselkedik, és néha gyerekesértelme nem tud különbséget tenni a jó és a veszélyes között. Számtalanszor el kellettismételni neki az instrukciókat, míg megértette, mi jó, és mi rossz. Mikor mi,felnőttek, azt tanítottuk neki, mi a helyes, de az ellenkezőjét tettük, ő mégis rögtönkérdőre volt minket.Minden gyerek kívülről egy gyönyörű, színes doboz és teljesen „üres” (fehérlap) belülről. Minden gyerek genetikailag örökli a személyiségét és jellemét a szüleitől,de kis értelme kialakítása egy olyan ajándék, szent kiváltság és felelősség,amit Isten nekünk adott. Sokan viszont keveset törődnek ezzel a privilégiummal,és elhanyagolják a világegyetem legnemesebb feladatát. Minden gyereknek szükségevan szeretetre, türelemre és határokra is. A szülők viselik a felelősséget, de ez azegész családra, az egyháztagokra, tanárokra és a közösségre is kiterjed. Mindannyiunkkörül vannak gyerekek. Ha mind jó példát mutatunk, akkor ezeket a szomjaskis lelkeket egyre inkább afelé vezetjük, hogy jó döntéseket hozzanak. Néha gyümölcstelennektűnhet a feladatunk, de idővel felismerjük a megfelelő példa értékét,és abból az egész társadalom profitálni fog.
A gyerekeknek meg kell tanulniuk már korai éveiktől kezdve a jó úton valójárást. Bár még nem értik a bűn következményeit, már szabadon választhatnak ésdönthetnek jól, ha megtanították nekik a helyes irányt. Reméljük, egyszer megértikmajd a jóság, szeretet, türelem, megbocsátás és igazmondás jelentését, és őszinte,erkölcsös és jóakaratú felnőttek lesznek. Így azért imádkozunk, hogy mindig Istenmellett járjanak, és értsék meg szeretetét és igazságosságát, fényt és reményt vivemásoknak, különösen a kicsiknek.
Sueli da Silva Pereira