myBible logó myBible
Fiókom

2020. április 22., szerda

Április 22. - Vezetve – 1. rész

„Felelvén pedig, monda néki Jézus: Mártha, Mártha, szorgalmas vagy és sokra igyekezel: De egy a szükséges dolog: és Mária a jobb részt választotta, mely el nem vétetik ő tőle.” – Lk 10:41-42

Krisztus Mártával folytatott beszélgetésében magamra ismertem. Biztos vagyok benne, hogy közületek még sokan ugyanígy vannak ezzel. Az élet zsúfolt, nagyon elfoglaltak vagyunk, folyton különböző elvárásoknak kell megfelelnünk. Hogy találjunk időt a pihenésre?

Mostohaapám minden hibája ellenére megtanított a kemény munka, a kitartás, a kiválóság értékére. Lehetséges, hogy nem szándékosan tette ezt, és nem feltétlenül gyakorolta saját életében, mégis ezek a leckék belém vésődtek.

Sajnos nem tanított meg a mértékletességre vagy a kiegyensúlyozottságra. Bár sok évvel ezelőtt elhunyt, és tizenhat éves korom óta nem az ő vezetése alatt éltem, időnként még mindig visszhangzik elmémben néhány mondata. Lehetséges, hogy már nem is az ő szava. Lehet, hogy most már ez megrögzött szokás, egy belém oltott viselkedésmód.

Bármit tettem, a mostohaapámnak soha nem volt jó. Színjeles tanuló voltam, mégis ha egy vizsgára vagy felmérőre a minősítésen felül adtak tíz jutalompontot, amit nem sikerült megszereznem, az neki már nem volt megfelelő. Ha egy dolgozatom eredménye száz pont helyett kilencvennyolc lett, az már nem volt jó.

„Miért nem teljesítettél 100%-osan?” „Miért nem igyekeztél jobban?” „Annyira ostoba vagy!”

Az ilyen és ehhez hasonló szavak, a rossz bánásmód rányomta bélyegét a gyermekkoromra. Folyton a tökéletességre igyekeztem az iskolában, és odajutottam, hogy egyetlen dolgot tudtam ellenőrzés alatt tartani az életemben: az evést. Súlyos anorexiában szenvedtem, de tökéletes osztályzatokat kaptam. Érzelmi, fizikai és lelki téren egyaránt elfojtottam fájdalmaimat, megtanultam mindig mosolyogni és továbblépni.

A teljesítmény szó most már más jelentéstartalommal bír életemben. „De egyet cselekszem, azokat, amelyek hátam megett vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nékik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára.” (Fil 3:14) Egyedül Jézus Krisztus által találhatjuk meg az egyensúlyt az életünkben.

Samantha Nelson

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.