Miért pont őt szúrták ki?

„Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért: mert övék a mennyeknek országa.” (Máté 5,10)

Nemrég nagyon meglepődtem, mikor a reptéren a biztonsági ellenőrzésnél állva egy régi barátom és munkatársam szólított meg. Pillanatok alatt felismertem. Mostanra mindketten idősebbek lettünk jópár ősz hajszállal… ő nagyszerűen nézett ki. Egyik Texasban élő gyerekét ment meglátogatni. Én meg úton voltam a Női Szolgálatok Osztálya gyűlésére Floridában. Ő még mindig egy helyi tűzoltóságon dolgozott, habár már pár éve nyugdíjba vonult. A Közlekedésbiztonsági Igazgatás ügynökei másik sorba állítottak minket a barátommal. Azt mondták, hogy a számítógépük véletlenszerűen választott ki ellenőrzésre. Végre túlestem a biztonsági ellenőrzésen, és leültem egy padra, hogy felhúzzam a cipőmet. Felnézve megláttam, hogy a barátomat szoros biztonsági ellenőrzéssel épp átvizsgálják, kihallgatják, miközben fel is tartóztatják. Nagyon elszomorított, amin keresztülment. Ez a férfi tűzoltó-rohammentősként egész életét a közösség szolgálatának szentelte. Miért pont őt szúrták ki? – latolgattam. – Mert fekete? Megjegyeztem, milyen méltósággal és türelemmel viselte, ahogy gyanúsítottként bántak vele. Csak mosolygott és nem panaszkodott. Barátom élménye és reakciója eszembe juttatta Pált és Silást Filippiben. (Az Apostolok cselekedetei 16. fejezetében olvashatjátok a történetet.) Miután egy lányt megszabadítottak az ördög hatalmából, hamisan megvádolták őket a törvény megszegésével, komolyan megverték és börtönbe vetették őket, és lábukat kalodába zárták. És mit feleltek erre a rossz bánásmódra? Dicsénekeket énekeltek Istennek! Hűha! Egy szóval se panaszkodtak. Nem álltak ellen nekik. Nem sajnálták magukat! Majd, mikor a földrengés utat nyitott előttük a menekülésre, nem éltek vele. Megint csak hűha! Hányszor és hányszor panaszkodtam már apró-cseprő rossz dolgok miatt, vagy mikor úgy éreztem, hogy igazságtalanul megbántottak? Ó, mennyivel közelebb szeretnék kerülni Jézushoz, hogy a siránkozás kitörlődne a jellememből! Olyan szeretnék lenni, mint a mosolygó barátom, aki egy szóval se elégedetlenkedett. Olyan szeretnék lenni, mint Pál és Silás, dicséretet énekelve Istennek, mert nem számít, milyen keményen bántak velem. Szeretnék példa lenni a Megváltó számára: „Legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.” (Efézus 4,32)

Mona Fellers