2022. március 24., csütörtök
A régi kanapé
„Ekképpen cselekszik az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátjátok, ki-ki az ő atyjafiának, az ő vétkeiket.” (Máté 18,35)
Amarilis, a barátom elmeséli, hogy mikor még a szülőföldjén, Kubában élt, elment meglátogatni a nővérét Havannában, aki nagyon ügyes kárpitos, és nemrég egy hatalmas, öreg kanapé mellett ment el. Büszkén mutogatta Amarilisnek, és kijelentette: „Várd csak, míg meglátod, mit csinálok ezzel a szófával. Újjá varázsolom!” És így is történt, mikor Amarilis pár hónapra rá visszament látogatóba hozzá, letaglózta a látvány, hogy amit talált, az egy vadonatúj kanapé volt. Még az illata is megújult! Testvére tehetséges keze műremekké alakította a régi, rongyos kanapét. De akkoriban Kubában egy ilyen gyönyörű vagyontárgy felébreszthette a szomszédok csodálatát és irigységét, akik aztán hajlamosak voltak jelenteni a hatóságoknak. Ahogy a felújított szófát csodálták, közben valaki a bejárati ajtón kopogott. Mikor kinyitották, egy kormányzati ellenőr állt ott. A család csodálkozó csendben állt, arra várva, hogy lássák, mi történik, eközben az ellenőr zárkózottan sétálgatni kezdett körben a nappaliban, és mindig, mikor a kanapéhoz ért, azt motyogta: „Óó, milyen gyönyörű szófa! Annyira újnak tűnik…” Amarilis és a nővére titokban egymásra pillantottak, és csak a parancsra vártak, ami eltávolítja az „új” kanapét, és elviteti tőlük. Éppen ekkor Amarilis hétéves unokaöccse az ellenőrhöz közeledett, és megszólította: „Uram, a kanapé, amit lát, az új, de a régi még itt van alatta!” Erre az ellenőr bárgyún kimentette magát, és kisétált az ajtón. A gyerek a maga ártatlanságában kimondott egy problémát, ami sokunkat, felnőtteket érint, mikor szóba kerül a megbocsátás: megbocsátunk, de ott hagyjuk a régi ellenérzéseket is „alul” megbújni. Mint ez az újrakárpitozott kanapé, olyan a megbocsátás is. Máté 18. fejezetében a két szolga példázatában az első szolga mindent elfelejtett teljesen – megkötések nélkül. Így bocsát meg Isten is. Mikeás 7,18 arra emlékeztet, hogy mikor az Úr megbocsát, eltörli a bűneinket. Nem fél szívvel bocsát meg, vagy nem emlékeztet folyton a hibámra. Nem! Mennyei Atyánk teljes szívéből megbocsát, és ezzel egy időben elfelejti, hogy ott alul egykor egy régi szófa is volt.
Lourdes E. Morales-Gudmundsson