Téli nárciszok

„Teljes örömnek tartsátok, atyámfiai, mikor különféle kísértésekbe estek. Tudván, hogy a ti hiteteknek megpróbáltatása kitartást szerez. A kitartásban pedig tökéletes cselekedet legyen, hogy tökéletesek és épek legyetek minden fogyatkozás nélkül.” (Jakab 1,2–4)

Az évszakhoz nem illő meleg idő arra csábított, hogy azt higgyem, mindjárt itt a tavasz. Látszólag a növényeim is ezt hitték. Kis zöld hajtások bújtak elő a földből lila krókuszt ígérve. Nőni kezdett a nárciszok levele és szára, majd megvilágították a lelkemet a napfényesen aranyló kelyhükkel. Mintha némán is azt harsogták volna, hogy itt a tavasz. Tényleg? Reméltem, hogy igazuk van. Négy napja a hőmérséklet -5 °C-ra esett vissza. Vidám nárciszaimat hó borította. Ahelyett, hogy magasba emelkedtek volna, minden szár majdnem a földig meghajolt. Pár virág a földhöz érintette szirmait, mások meg egymáshoz értek. Másnapra még több hó takarta be őket. Ahogy a hófedte virágokra bámultam, hirtelen egy másfajta viharra gondoltam: egészségügyi bajokra, szeretteink halálára, kapcsolatok megtörésére, pénzügyi nyomásra, és ha távol érezzük magunkat Istentől. Sok és sokféle viharral nézünk szembe, ami megpróbálja kisiklatni az életünket. És annak a kísértése fenyeget, hogy feladjuk. De várjunk csak! Jézus megígérte, hogy mindig velünk lesz. Velünk jön a viharon át. Még ha nem is látjuk Őt, velünk jön, ahogy ott volt Sidrákkal, Misákkal és Abednégóval is a tüzes kemencében. Nem vagyok túl jó abban, hogy örömnek tartsam a megpróbáltatások fenyegetését, de életem egyik leghosszabb, legnehezebb próbájánál gyakran mondogattam: „Nem szeretnék újra ezen keresztülmenni, de semmiért nem adnám fel, amit itt tanultam.” Hogy az Úr támogatott közben, az minden későbbi nehézséget megkönnyített. És ez örömmel tölt el! És mi van a földig hajolt nárciszaimmal? Tegnapelőtt a hó elolvadt. A virágok kissé egyenesebben álltak. Az éjszakai fagy ellenére tegnap még magasabbra emelkedtek. Annak ellenére, hogy ugyanolyan ragyogó sárgán világítottak a napfényben, mint napokkal ezelőtt, mégsem voltak már annyira hivalkodóak, mint a vihar előtt. Mára már egészen felemelkedtek. Köszönöm, Istenem, hogy emlékeztetsz rá: te át tudsz vinni bennünket a viharokon… örvendezve!

Helen Heavirland