2022. március 15., kedd
Soha semmi nem vész el igazán
„Minden gondotokat ő reá vessétek, mert neki gondja van reátok.” (1Péter 5,7)
Kedd és csütörtök reggelenként egyik lányunk el szokott jönni hozzánk, és elviszi edzeni az apukáját a Fiatal Nők Keresztény Egyesületéhez (YWCA). Mindig élvezik ezt a különleges, együtt töltött időt, de 2019. április 23-án reggel, mikor visszajöttek, a lányunk eszeveszetten kereste a telefonját. Úgy emlékezett, az öltözőben még megvolt. Mégis biztosra vette, hogy nem hagyta ott, de akkor hol lehet? Emellett aznap volt a szülinapja is. Bár már megünnepeltük őt az ikertestvérével, arra gondoltam, hogy elég szomorú így kezdeni élete fontos napját. A lányunk úgy döntött, visszamegy a fitneszterembe megnézni, nem maradt-e ott a mobilja. Nem maradt. Míg odavolt, a férjemmel imádkoztunk, hogy az Úr mutassa meg nekünk, hol van a telefon. Hirtelen ötlettől vezetve a férjem megnézte a kanapén a párnák között is, ahová a lányunk a dzsekijét tette. Ahogy felemelt egy párnát: ott volt a telefon! Nyilván a zsebéből csúszott le a párna oldalán, ahol bújócskázni kezdett. Felvettük a kapcsolatot otthon a lányunkkal, és elmondtuk a jó hírt. Mekkora szülinapi áldás volt ez neki! Évekkel ezelőtt egy kedves hölgy arra emlékeztetett, hogy soha semmi sem vész el igazán. Isten tudja mindenről, hol van, és azt kell tennünk, hogy megkérjük Őt, mutassa meg, hol van. Törődik velünk, és bár néha nem mutatja meg azonnal, idővel válaszolni fog az imánkra. A barátom, aki csak a következő pénteken vesztette el a pénztárcáját, mindenhol megnézte, ahol korábban járt. A hölgynek végül eszébe jutott, hogy nem nézett vissza a postára. A posta viszont már bezárt, és nem tudta leellenőrizni ott is a következő hétfőig. Sok ima szállt fel, hogy megtalálja a tárcáját. Hétfőn aztán reggel visszaszerezte a pénztárcáját a postán mindennel, ami benne volt. Milyen boldog volt, hogy nem ment el zároltatni a hitelkártyáját, és nem ment el új jogosítványt sem csináltatni. Igaz, hogy a barátnőmnek várnia kellett, míg megtalálja a pénztárcáját, Isten akkor is tudta, hol van egész idő alatt. Talán csak barátom tévedését használta fel imára való ismételt felhívásra, és hogy mélyebb bizalma legyen benne. Ma mi nyomja a szíveteket? Odaadtátok már Jézusnak? Használjátok fel a tanácstalanságotokat lehetőségként az imaéletetek megújítására és bizalmatok elmélyítésére Jézusban. Ő törődik veletek.
Anne May Radke Waters