myBible logó myBible
Fiókom

2022. március 14., hétfő

Aszerint élj, amit prédikálsz

„Azért aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék.”  (1Korinthus 10,12)  

Az Isten által kegyelmesen kapott 24 óra alig volt elég nekem egy adott napon.  Napszaktól függetlenül, zsongó fejjel vezetés közben is el tudnék aludni. Néha  prédikációkat, énekeket vagy vallásos könyveket hallgattam, hogy ébren tartsanak.  De egyik szerdán az történt, miközben ügyintézés után visszamentem dolgozni,  hogy alig tudtam nyitva tartani a szememet. Előtte való éjjel (és majdnem minden  éjszaka azon a héten) alig aludtam 5 órát. Későn feküdtem le, és korán keltem. Sok  teendő nyomasztott, ami gyakran éjfélig vagy még tovább ébren tartott. Nem csoda,  hogy alváshiányom lett.  Vezetés közben az elalvással küzdöttem, de nem törődtem azzal, hogy megálljak,  felhívjak valakit beszélgetni, hogy segítsen ébren tartani vezetés közben.  3 perccel azelőtt, hogy elértem volna az irodaépületemet, hirtelen rengeteg rendőrautó  vett körül, és állta el az utam, mindegyik villogó lámpákkal és dudálva.  Megdöbbentett, hogy csak azt hallom: „Állj, parkoljon le a kocsival. Állj! Nyissa ki  az ajtót!” Még mindig kábultan parkoltam le. Egyikük, egy női tiszt, gyorsan kinyitotta  a mellettem levő ajtót, a gyújtás felé nyúlt, és megragadta a kulcsot. Bizonyos  sejtés kerített hatalmába, ahogy az álmos szemem teljesen felébredt. Kihallgattak  és leteszteltek, hogy bármilyen befolyásoltság alatt vezettem-e. Elmondtam a rendőröknek,  hogy soha nem iszom alkoholt. Ellenőrizték a jogosítványomat, és rájöttek,  hogy az irodám valójában a sarkon lévő székhelyük szomszédságában van.  Sajnos még mindig őrizetben voltam, mert valaki, aki mögöttem jött, felfigyelt  az ismétlődő ide-oda kanyarodásaimra, és hogy majdnem baleseteket okoztam,  mielőtt riasztotta a rendőröket, hogy veszélyesen vezetek. Biztos azt hitte, hogy  le kell tartóztatniuk. Miután elengedtek, rájöttem, hogy bűnös vagyok. Veszélybe  sodortam magamat és másokat is.  1978-ban Candi Staton énekelt egy Victim (’Áldozat’) című dalt. Láttam magam  annak az éneknek az áldozataként, amit énekelni szoktam. Egészségügyi  evangélistaként hangsúlyozom, hogy az egyik természeti törvény az alvás. Hálás  vagyok Istennek, hogy megkímélt attól, ami nagy zavart okozhatott volna ebben  a törvényben.  Valaki mindig néz titeket. A ti felelősségetek példaként élni: úgy élni, amit tanítotok.  Személy szerint azt mondom: haladjatok az úton, csináljátok, ami helyes,  és ne csak beszéljetek arról, ami helyes.

Ekele P. Ukegbu-Nwankwo  
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.