2022. március 6., vasárnap
Nincs változás
„Bízzatok őbenne mindenkor, ti népek… Isten a mi menedékünk.” (Zsoltárok 62,8)
Tegnap (Tennesseehez képest) nagy hidegben kellett kimennem. Csak -8,3 °C volt odakinn. De kellett pár dolog a boltból. Van egy kedvenc helyem, mint legtöbbünknek. Ez a bizonyos üzlet ugyanannak az áruházláncnak a része, ahová gyakran jártam, mikor még Floridában éltem, mert az árujuk mindig friss, az eladók mindig nagyon segítőkészek, és a légkör is vásárlóbarát. Most, mióta megöregedtem, nem veszem könnyedén a változást, és a bolt személyzete elég sok táblát és ételt lecserélt. Magamban morogtam, mikor többet kellett sétálnom, mint általában, hogy megtaláljam, amire szükségem volt, az új helyükön. Ahogy egyik folyosótól a másikig mentem az üzletben, mégis felmerült bennem, hogy van még egy hely, ahová járni szoktam. Viszont azon a „helyen” soha semmi nem változik. Oda, ahová minden nap járok, hogy imában és a Biblia olvasása által a Szentlélekkel találkozzam. Ott, ahol a Szentlélekkel együtt tanulmányozzuk az Igét. Isten Szava soha nem változik. Igazából az Úr sem változik soha: Ő ugyanaz tegnap, ma és holnap. Rábízhatjuk magunkat, bízhatunk benne, és tudhatjuk, hogy Ő minden nap minden másodpercében itt van miértünk. Egy-két napja egyik barátommal beszélgettem egy felmerülő problémáról, amit meg kell majd oldani. „Csak add át Istennek – javasolta a férfi. – Ne kérj segítséget tőle, csak add át neki az egész gondot.” Milyen csodálatos tanács! Jóbbal együtt elmondhatjuk: „Élettel és szeretettel ajándékoztál meg, és gondviselésed őrizte lelkemet.” (Jób 10,12) Az egész Szentírásban jól bevált eszközöket találunk ahhoz, hogy az élet váratlan változásai ellenére is hogyan éljünk sikeresen! A sikeres életnek folyamatos kapcsolata van Jézussal, aki soha nem változik. Az életkörülmények változhatnak, de Ő soha. Valójában megígérte, hogy „én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Máté 28,20). Ha jó vagy rossz változásokat is hoz az újév az életetekbe, így vagy úgy, ti dicsérjétek az Urat. Mert ereje és együttérzése – és ahogy titeket és engem szeret – soha nem fog megváltozni!
Grace A. Keene