2022. március 5., szombat
Az imadobozom
„És amit könyörgésetekben kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisztek.” (Máté 21,22)
Mindig nagyon áldott a nők éves elvonulása. De egyik évben a délutáni előadás, amit választottam, egy sétát adott nekem Jézussal, ami az új imasétám lett. A szekció témája az ima volt, különösen, hogy hogy használjunk imadobozt. Nővérem Krisztusban, aki az alkalmat vezette, megosztotta velünk a tapasztalatát az imadoboz használatáról. Az imáit csodák kísérték, és sokan mások is válaszoltak az imakérésekre. Felkaptam a „kezdő csomagomat”, és tudtam, hogy az új imadobozom fel fogja váltani az imatáblámat, amire korábban az imakéréseimet tűztem. Mindennapos imautazásomon szokás szerint kinyitottam a táblámat és a hozzá való öntapadós cetlikkel, és több új imakérést adtam hozzá, amik miatt imádkoztam. Másnap, miután már hazaértem a női elvonulásról, elhatároztam, hogy elmegyek egy nagy kézműves boltba, hogy beszerezzem saját csilivili imadobozomat. Míg leparkoltam, azt kívántam, bár összefutnék a szekció imadobozos rendezőjével, és elvinne ahhoz a részleghez, ahol dobozt találhatok magamnak. Amúgy egy városban lakunk, de csak nagyon ritkán futunk össze. Bementem az üzletbe, és próbáltam elhessegetni a vágyálmomat. Mégis azon kaptam magam, hogy a doboz keresgélése közben az embereket is figyelem. Egy ponton egyet hátraléptem, hogy másodszor is megnézzek valakit, aki az ismerősömre hasonlított. De nem ő volt. Így kerestem egy eladót, segítsen találni egy kis, dekoratív dobozt. Ahogy az egyik folyosón az üzlet hátsó részébe mentem, hirtelen megfordultam, és hátrapillantottam. Ott, arrébb a folyosón megláttam nővéremet Krisztusban. A nevét kiabáltam. Üdvözölt, és elmagyaráztam, Isten hogy vezetett ide, és megtaláltam őt. Hallotta szívem szerény imáját és vágyát, hogy lássam ezt a hölgyet, aki segíthet nekem imadobozt találni. Boldogan vitt el ahhoz a részhez, ahol a dobozok voltak, és segített egyet választani. Majd izgatottan képet is csináltunk a találkozásunkról. Otthon összeszedtem az öntapadós ima- és hálacetlijeimet, és az új imadobozomba tettem, ahol fel is dátumozhatom a megválaszolt imádságokat. Ez az én kapcsolatom mennyei Atyámmal mások és magam érdekében. Isten ismeri szívünk vágyát. Milyen áldás tudni, hogy megválaszolja a legegyszerűbb imákat is! Tudja, mennyire fontosak azok a számunkra és így neki is.
Margo Peterson