myBible logó myBible
Fiókom

2022. március 2., szerda

Isten szeretetének visszatükrözése

„Szeretteim, ha így szeretett minket az Isten, nekünk is szeretnünk kell egymást.” (1János 4,11)  

Mint már számtalanszor elmondtam, a bibliai Ruth könyve – és a történet főszereplői – segít megérteni, hogy a kedves bánásmód, tisztelet és a megfontolás  alapvető összetevője mind a személyes, mind a párkapcsolatoknak.  Ha megfigyeljük, mit mond és hogy beszél Boáz (Naómi távoli és vagyonos rokona)  Ruthtal (a nő megözvegyült menyével), különösen egy olyan érában, mikor  a nők nem tapasztaltak tiszteletteljes bánásmódot a férfiaktól, csodálatos bepillantást  nyerünk ennek a férfinak a nemes jellemébe kitűnő szavain keresztül.  Nem ismerem teljes mélységében az akkori betlehemi szokásokat – különösen  nem a részleteket, hogy váltotta meg egyik rokon a másikat. Csak azt tudom, hogy  a bibliai történet azt sugallja, hogy Boáz többféleképpen is cselekedhetett volna.  Például kihasználhatta volna Ruth elszegényedett állapotát és helyi szokásokban  való járatlanságát. Erőszakoskodhatott volna vele, főleg mivel nő és külföldi volt.  Ehelyett a következő versekben látjuk, hogy Boáz tisztelettel és szeretettel kezelte  Ruthot: „Ne félj hát, leányom, mindent megteszek érted, amit csak mondasz,  hiszen mindenki tudja népem kapujában, hogy derék asszony vagy.” (Ruth 3,11)  Egy közelebbi férfirokonról beszélve, aki feleségül vehetné őt, Boáz azt mondja  Ruthnak: „Ha holnap az vállalja érted a rokoni kötelezettségét, hát vállalja! De ha  nem akarja vállalni érted a rokoni kötelezettséget, akkor, az élő Úrra mondom, én  vállalom!” (13. vers) A Biblia közli, hogy Ruth „visszafeküdt hát a lábához reggelig.  De fölkelt, mielőtt az emberek fölismerhették volna egymást, mert Boáz úgy gondolta:  „Ki ne tudódjék, hogy ez az asszony idejött a szérűre!” (14. vers) Ezzel még  Ruth hírnevét is megvédte.  Ma, ahogy a nemi erőszak és az erőszakosság növekvését látjuk mindenfelé, egy  olyan férfi történetének elolvasása, akinek lehetősége lett volna bántalmazni egy  nőt, de ehelyett tisztelte, értékelte, és vigyázott rá és a helyzetére: csodálatos példát  nyújt nekünk. Segít megértenünk, hogy mi a királyok Királya és uraknak Ura  lányai vagyunk. Mind megérdemeljük, hogy méltósággal és tisztelettel bánjanak  velünk mint értékes személyekkel, ugyanúgy, ahogy Boáz bánt Ruthtal.  Soha ne felejtsük el, hogy kezelte Boáz Ruthot. Emlékezzünk arra, hogy férfiaknak  és nőknek is egyaránt vissza kéne tükrözniük a kapcsolataikban legalább egy  kicsit Isten szeretetéből minden gyermeke felé.  


Maite Lavado  

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.