myBible logó myBible
Fiókom

2022. március 1., kedd

Ahogy Krisztus is megbocsátott nektek

„Nem bűneink szerint cselekszik velünk, és nem fizet nekünk a mi álnokságaink szerint. Mert amilyen magas az ég a földtől, olyan nagy az ő kegyelme az őt félők iránt. Amilyen távol van a napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket.” (Zsoltárok 103,10–12)   

„Mrs. Brummel, ha valaki lopott tőled, majd hazudott róla, te megbocsátanál neki?” 
Lepillantottam a negyedikes kislányra, aki a kérdést szegezte nekem.  
Iskola után történt, és a buszhoz osztottak be, hogy vigyázzak a tanulókra, míg a buszra várnak, ami majd hazaviszi őket. Ez a gyerek, akit alig ismertem, most tanácsot kért tőlem.  
„Valaki lopott tőled, majd hazudott róla?” – érdeklődtem. Bólintott megerősítésül, és elmondta, hogy egy osztálytársa elvett egy matricát a tolltartójából. Majd  mikor a tanító beszélt erről a másik lánnyal, ő hazudott, és azt állította, hogy már  bocsánatot kért a helytelen tettéért.  
„Csak nem hiszem, hogy meg kéne bocsátanom neki” – folytatta a kis barátom.  Az első gondolatom az volt, hogy ez túlmutat a matricán, és megér egy misét, de  megértettem, hogy amit rám bízott, nagyon fontos volt neki. Ezért beszéltem neki  egy kicsit, hogy a megbocsátás olyan valami, amit magáért tesz, hogy ne legyen  továbbra is mérges. Emlékeztettem, hogy csak a saját érzéseit kontrollálhatja, nem  a másokét, és hogy remélem, mindig azt választja, hogy kedves és jószívű lesz.  Miután a busz megjött, és a gyerekek mind elmentek aznapra, eltöprengtem  a beszélgetésen. Én tartogattam-e neheztelést a szívemben – volt-e valaki, akinek  meg kéne bocsátani? Tudtam, hogy lett volna. Rájöttem, hogy a fájdalmas és rossz  érzéseim túlmutatnak a dolgokon, amik némileg triviálisak Istennek, csak mint  a matrica volt számomra. Mindarra emlékeztettem magam, amiket a kislánynak  mondtam, és felfogtam, hogy talán magamra is összpontosítanom kéne.  És mikor a megbocsátással küzdök, arra is emlékeznem kell, milyen kedves és  jószívű az én Uram, és irgalmas megbocsátása hogy terjed ki rám újra és újra. Ez az  az inspiráló, mennyei megbocsátás ad lehetőséget arra, hogy elengedjem a haragot  és a fájdalmas érzéseket, amiket az élet utamba sodor.  

Marsha Hammond-Brummel  

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.