Az állatok szeretete

„Mert olyanok valátok, mint tévelygő juhok; de most megtértetek lelketek pásztorához és felvigyázójához.” (1Péter 2,25)

„Igazságod, mint Isten hegyei; ítéleteid, mint a nagy mélységek; az embert és barmot te tartod meg, Uram!” (Zsoltárok 36,7)

Életem 78 évében 8 kutyával, 5 macskával, 4 törpepapagájjal, 2 hörcsöggel, 1 egérrel és halrajokkal éltem együtt. Legtöbbünk, akinek van háziállata, „betegségben és egészségben, míg a halál el nem választ tőlük”, szereti őket. Problémáik ellenére nem szeretnénk, ha másképp lenne. Mint akik szeretik az állatokat, kedveljük a vadállatokat az állatkertben, és szeretünk YouTube-videókat nézni a bohóckodásukról. Sokuk meleg és ölelnivaló. Mások gyönyörűek vagy okosak. Soknak vannak kívánatos tulajdonságaik. Többnek meg nincs. Mindannyiunknak megvan a kedvence. (Az én maltipoo kutyám a nagyon jó és nagyon rossz állat keveréke.) Mi miatt szeretjük a kisállatainkat vagy más állatokat? Hiszem, hogy a válasz visszanyúlik a teremtésig. Ha Isten nem szerette volna az állatokat, nem alkotott volna ennyi rengeteget. Képzelete, humorérzéke és szépség iránti szeretete jelenik meg a zsiráfban, kenguruban, a színes trópusi madarakban és az óriási bálnában. Eredetileg az állatok egész birodalma barátságosan viselkedett az emberekkel. Mikor az Úr befejezte az ember és az állatok megalkotását, azt mondta, hogy minden nagyon jó (1Mózes 1,31). Számomra ez úgy hangzik, mintha neki végig az lett volna a szándéka, hogy az emberek és az állatok szeressék egymást. Így lesz ez megint, mikor a földet újjáteremti (Ézsaiás 11,6–9). Jézust úgy ismerjük, mint a jó Pásztort. Ő szereti a bárányait. Az elveszett juh példázatában (Lukács 15,3–7) láthatjuk, ahogy Krisztus otthagyja a nyájat, és utánamegy annak az egy elveszettnek. Elkóboroltál a nyájától? Mi a megbocsátó szeretet Istenét szolgáljuk. Mi bizonyítja? Az Atya nekünk adta Jézust, hogy meghaljon a bűneinkért, ezért nekünk már nem kell meghalnunk. Ajándéka elfogadása által örökre vele élünk majd. „Ugyanígy egyetlen megtérő bűnös miatt nagyobb öröm lesz a mennyben, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akinek nincs szüksége megtérésre.” (Lukács 15,7). A ráadás? Szívünk szerint élhetünk és játszhatunk majd minden állattal – anélkül, hogy félni kellene attól, hogy bántanak minket. Isten azt szeretné, ha most és az örökkévalóságon át szeretnénk az állatokat.

Donna J. Voth