Mennyei közbelépés

„Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem.” (Zsoltárok 23,4)

Tanítóképzős tanulmányaink befejezéséhez a követelmény része egy projekt elvégzése volt. A csoportomnak egy bizonyos törzs eredetéről kellett interjút készíteni idősekkel, főnökökkel és magas rangú férfi akkal. Legnagyobb megdöbbenésemre az előadó ragaszkodott hozzá, hogy egyedül utazzak a projekt rám eső részénél. Saját önző céljaik érdekében a nagyratörő oktatók áthelyezhetik a hallgatóikat nekik ártó módon? – csodálkoztam. Könyörögtem, hogy egy másik csoporttársammal mehessek, de hiába, így Isten kezébe tettem a dolgot. Egy ismeretlen városba megérkezve megkerestem a felekezetem imaházát, és a lelkész ott imádkozott értem. A városlakóktól kértem segítséget, merre kell mennem. Szerencsére sütött a nap. A taxi egy idegen környéken tett ki. Ott találkoztam egy férfival, aki elmondta, hogy rendszeresen felkeresik őt hallgatók a projektjeik miatt. Megkérdezte: „Ön keresztény?” „Igen – válaszoltam –, és ön?” De ő semmit nem felelt erre. Majd megkért, hogy nézzem meg a lyukakat az iroda falán, amit meg is tettem. Megkérdezte, hogy tudom- e, hol vagyok. Megmutattam az ajtót, amin keresztül bejöttem arra a helyre, és még észrevettem, hogy az irodája tele van nemkívánatos tárgyakkal. Magamban imádkoztam, és azt kívántam, bárcsak megengedték volna, hogy a diákcsapatommal menjek. A vezető addig nem küldött el a helyetteséhez, míg azt nem követelte, hogy menjek vissza az irodájába. Mire odaértem a második főnökhöz megcsinálni az interjút, Isten egy fiúhallgatót küldött, akivel befejezhettem a kikérdezést. Majd visszamentünk az első vezetőhöz. A beszélgetés végén a főnök megállt az iroda ajtajánál. A fiút előreengedte, hogy kimenjen. Majd gyors mozdulattal elállta az utamat, hogy benntartson a szobában. Minden erőmet összeszedve gyorsan arrébb löktem, és kirohantam onnan. Valami olyat kiáltott utánam: „Ne csináljon több interjút itt. Menjen vissza a családjához most!” Másnap az osztályteremben elmeséltem a megpróbáltatásokat a tanárnak, míg a hallgatók a beszámolót figyelték. „Az ördög barlangjában voltál – mondták. – A főnök azt gondolta, a démonja már megkaparintott téged.” Nem sokkal az incidens után megbetegedtem, és kértem Istent, gyógyítson meg. Egy hang jött, és így szólt: „Hogy felejtheted el, mi történhetett volna veled az ördög barlangjában?” Így tudtam, az Úr meghallgatta az imáimat, és meggyógyulok. Nagyon szeretem elmesélni annak a történetét, ahogy Jézus legyőzte a gonoszt értem.

Margaret Obiocha