A felszín alatt nő a szeretet

„A szeretet soha el nem fogy: de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszűnnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik. Mert rész szerint van bennünk az ismeret… De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik. Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek… minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről -színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, amint én is megismertettem. Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.” (1Korinthus 13,8–13)

Egy mostanában tartott egyházi egészségügyi konferencián David Brooks író (a Th e Road to Character című könyv szerzője) megosztott egy esetet egy özvegyemberről, aki beszélt a lányának a szeretetükről a feleségével, a lány édesanyjával. Feleségére visszaemlékezve úgy jellemezte az özvegy a szeretetüket, mint két fát, aminek a gyökerei mélyre nyúlnak, és rengeteg virágot hoznak. És egy nap észrevették, ők többé már nem két fa, hanem egy. Ássatok le mélyen a szeretetbe, és nézzétek meg, ahogy egyre lejjebb nőnek a gyökerek, és összefonódnak. A botanikusok elmondják, hogy a kis gyökérzetű fák képtelenek ellenállni a felszín felett kavargó szélviharoknak. A szeretet virágzik, a kapcsolatok erősödnek. A jól megalapozott szeretet mindennek ellenáll. Három erény marad meg: a hit, remény és szeretet. És a legnagyobb közülük a szeretet. Az önzetlenségben és mások felé fordulásban meggyökerező és megalapozott szeretet virágzik, és eggyé válik. Két törzs, mindenki számára látható. A virágok dúsan burjánzanak, és különlegesen szépek. Az összefonódott gyökerek egymást táplálják. Szeress oly fenségesen, hogy mindenki láthassa. Két fatörzs, egy fa. Ilyen a szeretet. Áldd meg a tőled eredő szeretettel az otthonom.

Prudence LaBeach Pollard