A megbocsátás, ami összetart

„Én menéndek előtted, és az egyenetleneket megegyenesítem…” (Ézsaiás 45,2)

Egyáltalán nem győzött meg az új tanárnő. Olyan nagy reményeket tápláltam róla, de ő nem ütötte meg a mértéket – legalábbis az általam felállított elvárásokét. Nagyon sok dolgom volt, és egy új pozícióra készültem. Abban az időben sok nagy változás történt: érzelmileg, testileg és szakmailag. Egyik nap ez a pedagógus egy sor kérdéssel ült le hozzám, párat közülük nem tudtam megvitatni, vagy nem érdekelt. Láthatóan bosszúsan válaszolgattam, erőszakos hangnemben és rosszalló arccal. Ő gyorsan kimenekült az irodámból, és én haragosan fortyogtam az iskolanap végéig. Később, mikor végigmentem a férjemmel a napomon, a tanárnő miatt zsémbelődtem. Még mindig dühösen meséltem el a beszélgetésünk részleteit, okot keresve a neheztelésre. Akaratom ellenére a Szentlélek elvezetett az igazsághoz. Elmondtam mindazokat a jó tulajdonságokat, amik arra késztettek, hogy ezt a pedagógust keressem először. Lelkes és hálás voltam, amiért egy ilyen ragyogó, elkötelezett és elbűvölő oktatóval dolgozhatok majd. Mikor új munkakörbe léptettek elő, pár hónap átmeneti időt kértem, hogy mikorra elmegyek, ő már biztos lehessen, milyen felelősségekkel jár az új pozíció. Meséltem, miközben a férjem hallgatott, és elismertem, hogy a nő kérdéseket tett fel, mert jól akart boldogulni egy program tanításával, amit én találtam ki. Én voltam a referenciapontja, és most (bevallom) rosszul bántam vele. Ez a kijelentés megdöbbentett! Úgy tűnt, hogy a Szentlelket jobban érdekli, hogy bánok másokkal, mint az, hogy érzem magam. Nem számít, milyen okból, de az Úr határozottan arra szólít fel, hogy értékeljem az embereket. Mert másokat megbántva eltorzítom Krisztus képmását, így az ellenségesség felváltja a szentséget, és a konfliktus elűzi az együttműködést – és a lelkek ellensége máris helyet foglalt nálunk. Másik utat kellett választanom, ezért aznap éjjel imádkoztam, és tervet készítettem Istennel. Másnap, mikor a drága tanár telefonált, kedvesen és mosolyogva válaszolgattam neki, ahogy elhatároztuk. Bocsánatot kértem tőle, beismerve, hogy rosszul bántam vele, és megígértem: hogy soha többé nem fog ilyen viselkedést kapni tőlem. Önként megbocsátott, és megköszönte az elnézéskérést. A megbocsátás megtisztította a folytatáshoz az utat előttünk. Isten jósága vezetett minket e sajnálatos hiba előtt, és így lesz ezután is. A Lélek erejével a munkánk Krisztust fogja bemutatni, és Isten neve megdicsőül. Szükségünk volt a Szentlélekre, hogy orvosolja, amit az ellenség megpróbált összezúzni: az egységet Isten népe között és a megbocsátást, ami őket összetartja.

Rose Joseph Thomas