Tudtad, és nem mondtad el?

„Mimódon hívják azért segítségül azt, akiben nem hisznek? Mimódon hisznek pedig abban, aki felől nem hallottak? Mimódon hallanának pedig prédikáló nélkül? ” (Róma 10,14)

Semmi nem fogható az áruláshoz. Felbátorít, hogy eldobd valakibe vetett minden bizalmadat. „Tudtad, és nem mondtad el?” Sikerült legyőznöm a cunamiként rám törő érzést. Abban a pillanatban nem érdekelt, hogy „Felicity” és „Anita” már azelőtt is barátok voltak, hogy én megismertem őket. Tény, hogy mindaz, amit a barátságaimról tudtam, szemem láttára esett szét, és semmivel se tudtam volna megállítani. Biztos vagyok benne, hogy mindkettőnk barátjaként nehéz volt Felicitynek, de nagyon fájdalmas volt akkor minden. Fájt, mert annak ellenére, hány éven át voltunk barátok, úgy éreztem, mintha most mindenki titkolózott volna előttem Anitáról, akiről szintén azt gondoltam, hogy közel állt hozzám, és arról a személyről, aki Isten előtt megfogadta, hogy örökké szeretni fog, mégis szándékosan lemondott erről a szerepről. Ők mostanra már eljegyezték egymást. De nem csak a pár eljegyzése miatt éreztem fájdalmat, hanem mert úgy láttak, mint aki nem elég jelentős ahhoz, hogy tudassák velem – a barátság is eltört. Sokkal könnyebb volt megbocsátani a párnak a látszólagos csalást, de azt gondoltam, hogy legalább Felicityvel közelebb álltunk ennél egymáshoz. Ő tudott valamiről, amit visszatartott tőlem, mivel úgy vélte, nem az ő dolga elmondani. Szerinte jobb, ha tőlük értesülök erről. Azt hitte, ha csak kimarad ebből, nem lesz baja belőle. De lett. Figyelembe véve ezeket a heves érzéseket a mindennapi bizonyságtételünkre gondoltam. Ha csöndben maradunk, és nem beszélünk megváltó Jézusunkról, aki majd egyszer visszajön – az egyik barátunk rájön, hogy te tudtál a visszatéréséről, de nem beszéltél neki róla: milyen szörnyű lenne? Milyen kegyetlen lenne tudni valamiről, ami felkészíthetne valakit egy nagy változtatásra, és mégsem megosztani vele? Mi lenne, ha Isten azt mondaná valakinek: „Nem ismertelek téged”, csak azért, mert te úgy döntöttél: hagyod, hogy valaki más legyen helyetted a szócső az Úr felé?

Rachel Privette Jennings