Majdnem lemaradtunk

„Ezt pedig cselekedjétek, tudván az időt, hogy ideje már, hogy az álomból felserkenjünk; mert most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk. Az éjszaka elmúlt, a nap pedig elközelgett; vessük el azért a sötétségnek cselekedeteit, és öltözzük fel a világosság fegyvereit.” (Róma 13,11–12)

A lányommal, Keziával a venezuelai Margaritára készültünk ötödikes spanyol tanulók számára szervezett iskolai kirándulás résztvevőiként. Mivel már rég nem jártam a tengerentúlon, nagyon szerettem volna menni. Akkor már egy ideje tudtam, hogy lejárt az útlevelem. Nemcsak meg kellett volna hosszabbítanom, hanem egy új, modernebbet is kellett volna kapnom. Mégis halogattam. Nem megyek sehova – gondoltam –, van még időm. De addigra már el kellett intézni, tehát összeszedtem minden iratot, kitöltöttem a nyomtatványokat, és úgy mentünk az okmányirodába, hogy egy szempillantás alatt kész leszünk. Sajnos nem így történt.
Be kellett mutatnom a válásomról szóló határozatot. Mivel nem találtam meg, ezért a volt férjemtől kellett másolatot kérnem róla. Majd szereznem kellett egy nyilatkozatot arról, hogy a nevemben mindig is volt kötőjel. Ezután egy második nyilatkozatot is kellett kérnem, mert az első helytelenül betűzte a nevemet.
Három nyilatkozattal, két héttel és 900 dollárral később értesítettek, hogy hétfőn mehetek az útlevélért. De hétfőn kellett indulnunk! Szorongani kezdtem. Habár már 6 órára odaértünk reggel az okmányirodába, még mindig sokat kellett várnunk. Néztem, ahogy telnek az órák, percek és másodpercek, és azon gondolkodtam, vajon időben végezni fogunk-e. Sok ima szállt fel, hogy csatlakozzon azokhoz, amiket a hercehurca kezdete óta felküldtem. Végül 10 óra körül engem szólítottak. Megkaptam az útlevelet, mielőtt az autóhoz rohantunk volna. Akkor értünk a reptérre, mikor a többi útitárs épp becsekkolt. Felszálltunk a gépre, és a többiekkel örültünk ennek a Margaritán töltött hétnek. A tapasztalatom során (ahogy mindennél) egy lelki lecke mutatkozott meg. Arra az időre emlékeztetett, amiben élünk. Jelenleg a mennyei utazásunkra készülünk. Úgy tűnhet, mintha a világ minden ideje a rendelkezésünkre állna a lelki
útlevelünk megszerzéséhez, de az az igazság, hogy ez nem így van. A „most” az egyetlen idő, amink van. Ma. Majdnem kihagytam a lányommal való repülés lehetőségét, mert előtte halogattam az ügyintézést.
Mi lenne, ha a késlekedésem az üdvösségemet is érintette volna? Elkészülök a próbaidőm lezárulásáig? És ti készen lesztek addigra?

Greta Michelle Joachim-Fox-Dyett