Engem küldj

„És hallám az Úrnak szavát, aki ezt mondja vala: Kit küldjek el és ki megyen el nekünk? Én pedig mondék: Ímhol vagyok én, küldj el engemet!” (Ézsaiás 6,8)

„Tisztíts meg engem izsóppal, és tiszta leszek; moss meg engemet, és fehérebb leszek a hónál... Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem.” (Zsoltárok 51,9. 12)

Hányszor érezzük magunkat szennyesnek? Felismerjük bűnös voltunkat? És hányszor hiszünk abban, hogy amit tettünk, megbocsáthatatlan? Ézsaiás próféta elmond egy látomást, amiben látta az Urat egy magas trónra felemelkedni angyaloktól körülvéve, és kísérete megtöltötte a templomot. Hangja megrázta az épület alapjait. A látványtól Ézsaiás megijedt: „Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom. Hiszen a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim!” (Ézsaiás 6,5) Ézsaiás ráébredt, hogy tisztátalanságában nem méltó Teremtője előtt megállni. Isten kegyelméből azonban egy angyal élő szenet vett fel fogóval, és a prófétához közeledett. Most ki szeretnék térni erre a részletre. Miért nem a kezébe adta az angyal az élő szenet? Talán amiatt az egyszerű, logikus érv miatt, hogy az ember megégne tőle. De az angyal az élő szenet igenis Ézsaiás ajkához érintette. Fáj, ha valaki megég. Jól tudjuk. Ezért tartom feltűnőnek, hogy a 7. versben az angyal így szól: „Íme, ez megérintette ajkadat, bűnöd el van véve, vétked meg van bocsátva.” Emiatt gondolok úgy azokra a fájdalmas élethelyzetekre, amiket nem értünk, amik „megégetnek”, mégis segítenek megtisztítani és fejleszteni a jellemünket. Ugyanúgy, mint az arany is, mikor finomítják, tűzön megy át. Abban látjuk, milyen irgalmas velünk Isten, hogy a nehéz idők segíthetnek növekedni benne. Mikor a menny kegyelméből és megbocsátása által megtisztít minket, mint Ézsaiást is, biztosak lehetünk abban, hogy elfogadjuk az Úr hívását, mikor azt kérdezi: „Kit küldjek el? Ki lesz a követünk?” És teljes biztonsággal válaszolhatjuk: „Itt vagyok, engem küldj.”

Cecilia Nanni