myBible logó myBible
Fiókom

2022. január 21., péntek

Isten kertjének virága

„Megszáradt a fű, elhullt a virág; de Istenünk beszéde mindörökre megmarad!” (Ézsaiás 40,8)

Ausztrália fővárosában, Canberrában évente rendeznek két látványos virágbemutatót, az egyik a Tulip Tops, a másik meg a Floriade. Mindkét eseményen részt vehettem, és elámultam a színek és illatok kaleidoszkópján egy ilyen nagy kiterjedésű területen. Több ezer magot és hagymát kell ahhoz elültetni, hogy ilyen egybefonódó színek és minták látványát hozzák létre. Némelyik virág magas volt, és távolról kiemelkedett a többi közül, de ahogy közelebb mentem hozzájuk, láthattam kibukkanni a kisebb fajta virágokat és a nagyobb szárak között megbújó talajtakarókat is. A kis árvácskák és százszorszépek kelyhe a nap felé fordult, megmutatva, ők is milyen hatékonyan veszik ki a részüket Isten dicsőségének továbbadásában. Úgy képzelem, hogy ezeknek a növényeknek a gondozása teljes munkaidős állás sok ember számára. Nem csak a növekedésnél vannak ott, hanem a növény elhalt részeinek eltávolításánál, miután már nem hoznak virágot. Aztán, feltételezem, a körforgás elölről kezdődik az előkészítéssel és a következő színes kiállításra való gondos tervezéssel. A kert az a hely, ahol minden növényt ott helyeznek el, ahol gyarapodni tud. A kertészek előkészítik a földet, megvédik az összes növényt a kártevőktől, és gondoskodnak a szükséges tápanyagról, vízről és napfényről. Végül pedig egy gyönyörű, színpompás és illatos hely születik az emberek örömére. Úgy hiszem, a kert tele van szimbólumokkal a gyülekezet működésének szándékára vonatkozóan. Ahogy a kertnek, az imaháznak is azzá a hellyé kell lennie, ahol mindenki együtt munkálkodik Isten dicsőségéért és mindenki javára – ahol mindenki növekedhet, mert olyan biztonságos környezetben élnek, ahol törődnek velük, és gondozzák őket. Mindegyikünk kiveheti a részét olyan munkában, ami mások javát szolgálja (lásd: Kolossé 3,16–17). Mint a jól gondozott növények, az egészséges környezetben növekvő embereknek is olyan édes illatuk van, ami másokat Istenhez von azáltal, hogy bemutatja szeretete szépségét. Az Úr csoda szép és tökéletes kertet készített Ádámnak és Évának otthonul. Pompás lehetett volna, hacsak a bűn nem rontja meg. Szeretetében Isten itt hagyta nekünk teremtése maradványait, és ezek hatalmas alkotó hatalmára emlékeztetnek. Tudjuk, hogy Ő mindent megújít majd a földön, és ismét egy gyönyörű kert lesz az otthonunk örökre.

Lyn Welk-Sandy

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.