Nagyi szokása

„Közel van az Úr minden őt hívóhoz; mindenkihez, aki hűséggel hívja őt.” (Zsoltárok 145,18)

„Mert példát adtam nektek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek.” (János 13,15)

„Senki a te ifjúságodat meg ne vesse, hanem légy példa a hívőknek a beszédben, a magaviseletben, a szeretetben, a lélekben, a hitben, a tisztaságban.” (1Timóteus 4,12)

Mindig is odavoltam a házáért. Sok nyáron töltöttünk mi, gyerekek, egy-egy hetet nagyi házánál. A két húgommal egy nagy, régimódi duplaágyban kellett aludnunk az emeleti „középső szobában”. Anyukám édesanyja szenvedélyesen kertészkedett, és színes virágai virítottak az előkertben és a hátsó udvarban. A földszinten az üvegablakos dupla franciaajtókon át élvezettel kukucskáltam be az ebédlőjébe a nappaliból. Minden takaros és tiszta volt, számtalan nippel és asztaldísszel, ami korábbi házvezetőnői képességeit tanúsította. Nagyi a hajkiegyenesítés szakértője lévén régebben profi fodrász volt, és néha kivasalta és begöndörítette a tesóim haját meg az enyémet. Nagyi szeretett baseballozni. A rádiója azoknak a sportközvetítőknek az izgalmát sugározta, akik hangját alkalmanként elnyomta az ujjongása olyan baseballhősök miatt, mint Jackie Robinson, Hank Aaron vagy Willie Mays, mikor egyikük csapata játszott. Viszont neki nem mindig volt boldog élete. Georgiából a michigani Detroitba menekült abban az időben, amit a szociológusok ma már az afroamerikaiak délről érkező nagy migrációjának neveznek, miután egyik férfi rokonát szívbemarkoló módon meglincselték. A fialatok azt kérdezgetik, vajon hogy élték túl ezek a vándorlók a traumáikat. Én ismerem egyikőjüket: Mattie Mae Peoplest, akinek volt egy szokása, amit el kell ismernem, most, hogy a hetvenes éveimben járok, átvettem tőle. Reggelente először, amit a hálószobájából meghallottam, a felkiáltása volt: „Uram, Jézus!” vagy „Uram, irgalmazz!”, amint felébredt. Most már én is úgy tapasztalom, hogy nem kaphatok erőre, amire szükségem van a felkeléshez vagy a gondolataim rendezéséhez, míg szóban nem köszöntöm a Megváltómat. Nagyra értékelem nagyi kapcsolatát a valódi és élő Istennel. Mindenkinek kell, hogy legyen ilyen példaképe. Köszönöm, Istenem, az enyémet!

Elinor Harvin Burks