Átkelés a Wawa Boom folyón (1. rész)

„Mikor bementek a Jordán vizének szélébe, álljatok meg a Jordánban.” (Józsué 3,8)

Az, hogy misszionárius legyek, még csak eszembe se jutott kiskoromban. Ebbe csak úgy belecsöppentem. Most már több mint 20 év misszionáriusi szolgálat után ez a munka megváltoztatta, ahogy az életre tekintek. Megváltoztatta a szívemet! Első kézből látom, ahogy Isten lehajol a távoli területekhez, amiket a világ legnagyobb része elfelejtett, amik tele vannak mélyszegénységgel, éhezéssel és betegséggel. Olyan hálás vagyok, hogy megengedte: részese legyek drága munkájának! A férjemmel Nicaragua dzsungeleiben dolgozunk, és rádióállomásokat segítünk felállítani, amik szeretetét, igazságát és reményét sugározzák a falvakba, amelyeket fogva tart a boszorkányság és a vudu gyakorlása (ami egy többistenhívő vallás például az ősök imádásával). Nemrég a férjemmel Puerto Cabezasból Rositába utaztunk. Két másik missziós csapattag is csatlakozott hozzánk a 135 km-es odaútra. A földutakon az utazás (csak oda) több mint 4 órán át tart. Azért mentünk, hogy pár rádiós felszerelést szállítsunk el egy kis gyülekezetbe, ami keményen dolgozott, hogy elindítsa saját rádióállomását. Milyen lelkesek voltak a tagok, hogy megoszthatják Jézust a levegőn keresztül: saját közösségükkel és a környező területekkel! Egy órát haladtunk az aznapi kirándulásunkból, mielőtt megérkeztünk a Wawa Boom folyóhoz. Csak komppal lehetett rajta átkelni. A komp irányítói napfelkeltétől este 9-ig végzik a feladatukat. Amikor már kezd besötétedni a 9 órai zárás előtt, az üzemeltetők élénk fényeket kapcsolnak be, amikkel segítik irányítani a csónak átkelését a folyón. De soha senki nem akar a folyóhoz érni 21 óra után, mert az átkelőhely a semmi közepén van. Nincsenek szállodák, éttermek – és bűnüldöző szervek – ezen a távoli helyen. Aznap a kompon átkelve végre beértünk Rositába, és leadtuk a felszerelést. Rögtön sugározni is kezdett a rádióállomás. Milyen izgalmas nap volt! Nagyon boldogok voltunk, míg vissza nem értünk a kihalt kompkikötőbe… 21:24-kor. Elkéstünk! A komp eltűnt a semmiben, és mi magunkra maradtunk. Ma, ha egyedül érzitek magatokat valamilyen vad, problémás folyóparton, ahol emberileg szólva nincs út a kereszthez, akkor emlékezzetek vissza: gondoljatok Isten gyerekeire a Vörös-tengernél és a Jordánnál. Ne felejtsétek el, mikor ők rábízták magukat az Úrra, Ő utat csinált nekik. Ezt megteszi értetek is.

Diana Halverson