Úgy döntök, hogy elégedett leszek

„Magasztaljátok az Urat, mert jó; mert örökkévaló az Ő kegyelme.” (Zsoltárok 136,1)

Nagyon durva volt a múlt hetem. Bizonyos okból az agyam azt akarta, hogy csak arra összpontosítsak, amim nincs, ahelyett, hogy arra koncentrálnék, milyen áldott is vagyok. Eldöntöttem, elmegyek arra a szánalmas partira, amit egész héten magamnak készítettem elő. Ezek után a péntek reggeli áhítat, amit kaptam, azt állította a középpontba: válasszam az afölött érzett elégedettséget, amink van, ahelyett, hogy azt nézném, mije van másoknak. Talán nem is kéne meglepődnöm, hogy a péntek esti olvasmány címe is, amit a kislányom választott, a „Hála” volt. Addigra már valahogy lecsillapodott a panaszkodó lelkületem, de Isten még tisztában volt vele, hogy szükségem van emlékeztetőre. Az van, hogy tudom: mikor az Úr helyett magammal kezdek foglalkozni, a hozzáállásom is változik, de én úgy döntöttem: engedem, hogy sokkal negatívabb hangulatban maradjak. Ezzel szemben tudom, ha keményebben igyekeztem volna a fókuszomat magamról Istenre áthelyezni, nem tartott volna egész héten át. Tudtam, hogy bocsánatot kellett volna kérnem tőle. Arra is ráébredtem, milyen áldott vagyok, és próbáltam ezt szem előtt tartani, de még ekkor is találtam dolgokat, amik miatt panaszkodhatok. Barátaim, olyan életszakaszban vagytok, ami miatt úgy érzitek, nem elég, amitek van? Nekem folyamatosan emlékeztetnem kell magam, hogy jobban kéne számolnom az áldásaimat, mint arra figyelni, amim nincs. Mikor a negatívumokra összpontosítunk, biztosíthatlak, hogy elég sok negatívat is fogunk találni. Mikor viszont a pozitívumokra fókuszálunk, azok is sokasodni fognak. Ahogy a hálás lélekről szóló részt olvastam a lányomnak és magamnak, elfáradtam, és inkább csak az Írás első oldalát akartam végigvenni. De a kislányom kérte, hogy fejezzem be, és én őszintén megmondtam, hogy nem megy (már készen álltam a lefekvéshez). Ő mégis azt javasolta, hogy olvassam el a végéig is. Azt hiszem, ez volt a szükséges emlékeztetés, mert az egyik Ige ez volt: „mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra” (1Thesszalonika 5,18). Drága Istenünk, köszönjük az emlékeztetést, hogy mindenkor hálásak legyünk, mindegy, mivel állunk szemben. Urunk, van, mikor nem látjuk, hogy a jelen nehéz ösvényeivel kövezed ki a könnyebb jövőt, de te mindent látsz a kezdetektől a végig. Most arra kérlek, segíts megtanulnunk minden körülmények között (még a nehéz időkben is) hálát adni, mert végül ez segít hozzá a jellemünk építéséhez.

Kaysian C. Gordon