Szembenézés a félelmeim hegyeivel

„Ha pedig valakinek… nincsen bölcsessége, kérje Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja, és megadatik neki.” (Jakab 1,5)

Váratlanul kapott el a félelem, egészen buta okból. Egy 7 éves szünet után épp visszatértem a teljes állású munkához: főiskolán angolt tanítani; de nem a tanítás okozta bennem a félelmet. Hanem a technika. A félév legizgalmasabb pillanatait az jelentette, mikor megpróbáltam Google dokumentumot és e-mail-aláírást csinálni, képfájlokat tömöríteni és átvizsgálni. Hogy szégyenteljesen őszinte legyek, ezek és a többi egyszerűnek látszó számítógépes feladat könnyeket csalt a szemembe. Miért is? Elég, ha annyit mondok, nekem a technika az egyik „rettegés hegye”, ami mindannyiunknak ott van. Ezek a hegyek meglehetősen megküzdhetőek… de engedünk a félelemnek, és leblokkolunk. Ahelyett, hogy valakitől segítséget kérnénk, vagy kicsit utánanéznénk a dolgoknak, kétségbeesetten tördeljük a kezünket, sírunk és kijelentjük: „Soha nem mászom meg ezt a hegyet!” Mennyi elpocsékolt energia! Korábban olyan sok jó, biztos erőt pazaroltam el azzal, pedig egyik lábamat a másik elé tehettem volna: inkább panaszkodtam vagy siránkoztam. Néha a hegy tényleg egy hegy, és olykor „jó sírásra”, esetleg egy (vagy több) terápiás alkalomra van szükség, de általában vannak jobb lehetőségeink is a nyugtalankodó energiák felhasználására, mint a sírdogálás és a fogcsikorgatás.* A legfőbb és legfontosabb ezek közül az ima. Mikor elkap a rettegés, Isten mindig megfelelő hallgatóság, és mindenkor jó első válasz rá, ha kisírjuk neki magunkat. Az ideges energiák második megfelelő felhasználása a kutatás. Az elmúlt év során megfigyeltem, hogy a kutatásukat író hallgatók hogyan váltak át kérdezgető bizonytalanokból szenvedélyesen tájékozottakká. A kutatás nemcsak egy főiskolai készség, hanem az élethez szükséges képesség. Egyik éjjel épp azon tűnődtem, hogy lehet gyorsan frissíteni egy dokumentum tördelését, és a férjem azt javasolta: „Miért nem keresel rá a YouTube-on?” Briliáns ötlet. Így is tettem. Nem számít, mik a rettegésünk hegyei, ha tudjuk, kitől kérdezzünk – az már fél siker. Kezdhetünk azzal, hogy bölcsességet kérünk az Úrtól, kérhetjük, hogy irányítson oda a megfelelő személyekhez vagy információhoz. A siker másik fele, hogy átültetjük a gyakorlatba, amit tanulunk. Mi tehát az első lépés ahhoz, hogy ma elkezdjétek megmászni a saját „rettegésetek hegyeit”?

Lindsey Gendke

* Itt szeretnék különbséget tenni a „nagy” és a „kis” hegyek (vagy traumák) között. A depresszióval és annak okaival összefüggő történetem nagy hegy volt… és évekig tartott a felgyógyulás belőle. A „technikai” hegyem már jóval kisebb, és sokkal könnyebb lesz orvosolni.