myBible logó myBible
Fiókom

2020. március 30., hétfő

Március 30. - A labirintus

„Uram, vezess engem a te igazságodban az én ellenségeim miatt; egyengesd előttem a te utadat!” – Zsolt 5:9

Szabadságunk idején egy nap a férjemmel elmentünk egy közeli labirintushoz. Deszkakerítésből volt felépítve, valamint négy tornyon is át kellett menni, a megfelelő sorrendben. Tudtuk, hogyha eltévedünk, akkor felmehetünk a labirintus fölé emelt kilátóra. És valóban, az első toronyhoz csak úgy tudtunk eljutni, ha előtte felülről megnéztük az utat.

Arra gondoltam, hogy Isten a mi kilátónk. Lehetséges, hogy sokszor zsákutcába kerülünk, vagy rossz irányba kanyarodunk és eltévedünk, azonban ha az Ő szemszögéből nézzük a kihívásokat, tisztán látjuk a célhoz vezető utat.

Végül sikerült átjutnunk a labirintuson, már az utolsó toronynál voltunk, de bárhogy is próbálkoztunk, minden ösvény zsákutcának bizonyult. Egész addig bolyongtunk, ameddig valaki meg nem mutatta, hogy a kerítés utolsó darabja mozdítható. Sátán pontosan így próbálja elhitetni velünk, hogy nem juthatunk el végső célunkhoz. Isten azonban előkészítette a helyes utat. Nekünk csak ki kell próbálnunk az Általa felkínált lehetőségeket. Ha nem sikerül, Ő megmutatja, melyik a mozdítható kerítésdarab, vagy felhasznál valakit, aki útba igazít.

Időnként mindannyiunk élete egy labirintus. Azonban Isten mindig tisztán megmutatja a helyes irányt. Ő soha nem hagy magunkra az élet tekervényes ösvényein. Ő mindent a rendelkezésünkre bocsát, hogy épségben célba jussunk.

Isten nemcsak azt szeretné, hogy az Ő szempontjából nézzük az utat, hanem istenfélő embereket is vezet hozzánk, akik segítenek, amikor Sátán csapdájába esünk. Ők bátorítanak a nehéz pillanatokban, és rámutatnak a kivezető útra, amikor mi nem látjuk azt.

Istenem, kérlek, segíts a menny szemszögéből rálátnunk az életünkre. Segíts emlékeznünk rá, hogy ezt bibliaolvasással, Igéd hallgatásával tudjuk elérni. Segíts felismernünk, hogy mikor fogadhatjuk meg mások tanácsát, hogy kik azok, akik bölcs tanácsot adhatnak, és megmutathatják az isteni utat. Köszönjük neked Jézust, aki lejött a földre, hogy ösvényt taposson nekünk, és megmutassa, hogyan éljünk.

Melanie Carter Winkler

 

 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.