2020. március 29., vasárnap
Március 29. - Gyülekezet a vadonban
„Közel van az Úr minden őt hívóhoz; mindenkihez, aki hűséggel hívja őt. Beteljesíti az őt félőknek kívánságát; kiáltásukat meghallgatja és megsegíti őket.” – Zsolt 145:18-19
Gyülekezetünk minden tavasszal közös kirándulást szervez. „Gyülekezet a vadonban” – így neveztük el. A szombat délelőtti istentiszteletet a szabadban tartjuk, majd közös ebéd következik. Az erdő, ahol mindig megszervezzük, tulajdonképpen egy kirándulásra kialakított hely, számos piknikasztallal, nagy sátorral, ülőhelyekkel és egy csodálatos, füves tisztással. A legszebb hely, ahol az általa alkotott természetben imádhatjuk Urunkat.
Ebben az évben már csak egy szabad szombati alkalom volt, így hamar lefoglaltam. Mindenki fellelkesedett, amikor kihirdettük a kirándulás időpontját. Javasoltam, hogy mindenki öltözzön kényelmes ruhába, hozzon magával tábori széket, ízletes ételt és vidám szívet. A meteorológiai előrejelzés azonban nem sok jóval kecsegtetett: szombatra esőt jósoltak. Imádkoztam: Drága Uram, kérlek, adj jó időt. Nem számít, ha nem lesz napos idő, csak ne essen egész nap az eső. Köszönöm szépen! Legyen meg a Te akaratod!
A férjem minden nap megnézte az előrejelzést, és a hét vége felé egyre jobban reménykedtünk. A hét elején 70%, pénteken azonban már csak 25% volt a csapadék eshetősége. Nagyon bizakodó voltam.
A kitűzött napon borús, ködös reggelre ébredtünk, de a kedvünk nagyon jó volt. Korán felkeltünk, összepakoltuk a székeket, az ételt, az élénkzöld abroszokat és a virágvázákat az asztalokra. Ahogy kezdtek érkezni a tagok, a nap is egyre jobban kisütött. Elkezdődött az istentisztelet, és a nap csodálatosan ragyogott. A csodálatos délelőtt után elkezdtük megteríteni az asztalokat, és nekiláttunk az ízletes ebéd elfogyasztásához. Kellemes napot töltöttünk el gyülekezeti családunkkal és vendégeinkkel. Délután elkezdtünk szedelőzködni, mindenki hazafelé indult. Amikor valaki megjegyzést tett a szép időre, elmondtam, hogy többen imádkoztunk ezért. Ahogy beültünk az autóba és elindultunk hazafelé, eleredt az eső.
Közösségünk minden tagja számára bebizonyosodott, hogy Isten gondot visel rólunk, és meghallgatja az Őt félők imáját.
Rose Neff Sikora