myBible logó myBible
Fiókom

2020. március 25., szerda

Március 25. - Imapartnerek

„Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” – Mt 18:20

„… akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek.” – Jn 15:16

Ó! Egy újabb csoda! Kathy, egyik kedves imapartnerem telefonált. Egy imakérést és egy bibliai ígéretet mondott el. Ahányszor telefonált, mindig az volt az érzésem, hogy Isten már készenlétben állt egy hatalmas csodára. Ez alkalommal Isten csodálatos lehetőséget nyitott előttünk új, biztató missziós tevékenységekre a mi kis projektünk, a „gyülekezet a vadonban” számára.

Kathy késztetést érzett, hogy szemináriumi anyagot rendeljen egy a szenvedélybetegekkel foglalkozó szervezettől. A mi közösségünknek pontosan erre volt szüksége. Bár Kathy minden anyagot előre megrendelt, azok nem érkeztek meg időben, és a program két nap múlva kezdődött.

Mindenhol reklámoztuk a tizennégy hetes szemináriumi programot, a négy segítő csoportot, és rengeteg türelmetlen érdeklődő iratkozott fel, a segítségünkre várva. Már csak két nap volt hátra, és még semmiféle anyagunk nem volt. Felhívtuk a gyülekezeti tagokat, és mindenkit őszinte imára kértünk a szeminárium vezetőjéért és kedves imapartneremért, Kathyért. Ennek köszönhetően a kezdés előtti napon megérkezett a hatalmas doboz, az annyira várt és szükséges munkafüzetekkel és a többi anyaggal.

Kathy, akit akkor éppen görcsös hátfájás kínozott, széles mosollyal az arcán köszöntötte az egybegyűlteket. Mennyire türelmetlenül várták, hogy végre megszabaduljanak függőségüktől. Miközben Kathy bátran kiállt a csoport elé, én kimentem imádkozni kedves barátomért. Azonnal megszűntek a fájdalmai, és az est további programjait megkönnyebbülve vezette le.

A szeminárium idején számos csodát tapasztaltunk.

Isten most is tesz csodákat, amikor az imapartnerek együtt imádkoznak. „Sokkal jobban van dolga a kettőnek, hogy nem az egynek; mert azoknak jó jutalmuk van az ő munkájukból.” (Préd 4:9)

Ha még nincs imapartnered, keress valakit, majd tapasztald meg, mit tehet Isten, ha hittel, kitartóan imádkoztok.

Patty L. Hyland

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.