Március 24. - A gyermekjáték és annak következményei

„Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat.” – 1Kor 13:11

Gyerekkoromban három öcsémmel együtt gyakran játszottunk a szomszéd gyerekekkel. Bicikliztünk, görkorcsolyáztunk, bújócskáztunk. Időnként még az   elemi iskolánk melletti kis erdei tisztásra is kimerészkedtünk. Ott békát fog tunk, ugráltunk a köveken. Egyik nap egy kevésbé ismert helyre mentünk. Az egyik oldalán egy körülbelül másfél méter mély gödör tátongott, amelybe különböző méretű deszkákat dobtak. Egymást provokálva kezdtünk beugrani, versenyezve, hogy ki tud távolabbra ugrani esés nélkül. Mivel én féltem, a többiek elhatározták, hogy „segítenek”. Kezemnél és lábamnál fogva vittek a gödör szélére, és azzal ijesztgettek, hogy beletaszítanak. Mivel visítottam és kapálóztam, nem tudtak jól megfogni, és feladták. Sírva szaladtam haza.

Édesanyám, látva sírástól vörös szemeimet, azonnal megkérdezte, mi történt. Mindent elmondtam neki. Felhívta a barátaim szüleit, és elmondta, hogy a gyerekek a gödörbe ugrálnak, és mivel én féltem, be akartak dobni. Biztos vagyok benne, hogy mindannyian bajba kerültek ezért, de engem soha többé nem fenyegettek, mi több, továbbra is barátok maradtunk, nem nehezteltek rám.

Gyerekkorunkban mindannyian tettünk meggondolatlan, sőt veszélyes dolgokat, és nem sokat gondoltunk a következményekre. Gyerekként csak a móka érdekelt. Felnőttként felhagytunk a gyerekes dolgokkal, mert már tudtuk, hogy mindennek kisebb, nagyobb, vagy akár végzetes következménye is lehet.

Vallásos tapasztalatunk is ehhez hasonló. Gyerekként nem mindig tudatosítottuk vagy értettük szeleburdi viselkedésünk következményeit, felnőttként már igen, de nem mindig érdekelt. Az ilyen viselkedés, a meggondolatlan döntések rányomják bélyegüket életünkre.

Felnőtt keresztényként megismertük, hol vannak a szakadékok, és megtanultuk a biztonságos ösvényt választani. Megtanultunk józan döntéseket hozni, melyek ne katasztrófába, vagy örök kárhozatba torkolljanak.

Amint növekedünk lelkiekben, mind jobban bebizonyosodik, hogy a gyerekes dolgok elhagyása életünk legjobb döntése.

Iris L. Kitching