Cipők

„Szeretettel szolgáljatok egymásnak.” (Galata 5:13)

Karácsonyi esemény zajlott a közösségünkben. Bár nagyon hideg volt kint, a gyülekezetben kellemes meleg áradt. A testvérek és testvérnők örültek, hogy a fagypont alatti hőmérséklet és a csípős szél ellenére sok látogató eljött. Mindenki örült, beszélgettünk, a termet lágyan bevilágították az asztalon égő gyertyák. A gyerekek szaladgáltak a felnőttek között, érdeklődési csoportokba tömörülve játszottak. Én is jelen voltam ezen az eseményen.
A vége felé az egyik testvérnő hozzám lépett, és megkérdezte: „Körülbelül 36-os cipőt hordasz? Nincs véletlenül egy pár cipőd, amit nélkülözhetnél?”
Arrébb léptünk, és rámutatott egy szegényesen öltözött hölgy lábára. Ahogy figyelmesebben megnéztük, láttuk, hogy az évszaknak egyáltalán nem megfelelő cipő talpa már teljesen levált a felső részéről, és minden lépésnél kilátszott a zoknija. Mindezek ellenére a többi asszonnyal együtt örömmel takarította le az asztalokat, és kedvesen mosolygott az emberekre.
Megrázó látvány volt számomra. Két kérdés jutott eszembe: Hogy is tudott idáig elérni ebben a rongyos, vékony cipőben? Hogy jut haza ilyen időben ezen a téli estén, amikor nagy hó van, és dermesztő hideg?
Félrehívtam, és megkérdeztem, hogy segíthetek-e valamiben, vigyázva, nehogy megsértsem. „Adhatok neked egy pár cipőt az enyémek közül?” – kérdeztem. A vele folytatott beszélgetésből megtudtam, hogy a családja házépítésbe fogott, de közben anyagi csődbe jutottak. „Nem jártam mindig ilyen cipőben. Hálásan köszönöm a segítségedet, szívesen elfogadom” – válaszolta mosolyogva.
„Csak várj itt, ameddig visszajövök” – mondtam, és hazasiettem, hogy hozzak neki egy pár cipőt.
Ez a drága asszony, bár nagy szükségben volt, semmit nem kért. Nem panaszkodott a gondjai miatt. Lehet, ezért kívántam annyira segíteni rajta. Számos ürügyet találhatott volna, hogy otthon maradjon, de ő eljött a gyülekezetbe, mert „jobb egy nap a te tornácaidban, hogysem ezer másutt” (Zsolt 84:11). Az Urat és a keresztény közösséget választotta. Felismertem, hogy mennyire fontos figyelnünk a körülöttünk élőkre, akik gondjaik ellenére örömöt találnak az Úrban, és egyetlen alkamat sem hagynak ki, hogy az Úr „tornácaiban” legyenek.

Maria G. Vacheva