A Vörös-tenger kettéválása

„Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen Krisztus Jézusban.” (Filippi 4:19)

Az isteni beavatkozás jeleinek vélt számos esemény után negyvenegy éves koromban felmondtam a munkahelyemen, és beiratkoztam egy evangélistaképző isko-lába. December volt, és férjemmel együtt a marylandi Baltimore-ból Dél-Dakotába utaztunk az iskolába. Édesanyám kért, hogy menjünk inkább egy másik alkalommal, de így válaszoltam: „Ha Isten át tudta vezetni népét a Vörös-tengeren, akkor nekünk is nyílt utat tud adni Dél-Dakotáig.” Így 2001. december 27-én egy 11 méteres utánfutóval nekivágtunk az útnak.
Minden eseménytelenül zajlott egészen az utolsó reggelig. A kutyánk köztünk aludt a széken. Megtöltöttük a tartályokat vízzel, hogy később zuhanyozhassunk a lakókocsiban, de túlságosan fáradtak voltunk ehhez, és fáztunk is. Így egyáltalán nem használtuk a vizet. 2002 újév reggelén hajnali öt órakor a férjem rám nézett, és megszólalt:
„Baj van. Fogy a palackból a gáz, így nem tudjuk melegen tartani a tartályokat. Ha a víz megfagy, a lakókocsi egész vízrendszere tönkremegy.”
Az út két szélén magas hegyek álltak. Félrehúzódtunk. A hőmérséklet fagypont alá csökkent. Intéztünk néhány telefonhívást, egyiket a helyi rendőrséghez. Mindenki így válaszolt: „A semmi közepén vannak. Újév napja van. Azon az útszakaszon még legalább pár órán keresztül nincs is elegendő hely maguk mellett, ahol egy kisegítő csapat elférne.”
„Imádkozzunk” – mondtam a férjemnek. Meghajtottuk a fejünket imádságra. Ahogy kimondtuk az áment, valaki kopogtatott a sofőr oldalán. Első reakcióm az volt, hogy bezárjam az ajtókat, de a férjem lehúzta az ablakot, és megkérdezte a flanelinges férfitól, hogy segítségre van-e szüksége.
„Nem – felelte. – De maguknak szükségük van segítségre?”
„Igen – válaszolta a férjem. – Kifogyott a gázunk, és nem kaptunk segítséget.” A férfi elmagyarázta a férjemnek, hol találunk egy benzinkutat, ahol gázpalackokat is árulnak. Alig két mérföldre volt tőlünk. A férjemmel egymásra néztünk, majd a férfi felé fordultunk, de ő már nem volt sehol.
„Hová tűnt?” – kérdeztem. Kiszálltunk az autóból, körülnéztünk, de sehol nem láttuk. Megfogadtuk a tanácsát, és sikerült annyi gázt vásárolnunk, hogy biztonságosan célhoz értünk. Hisszük, hogy Isten tulajdonképpen elküldte angyalát, hogy aznap
„kettéválassza a Vörös-tengert”.
Elaine Buchanan