2021. december 23., csütörtök
Családi karácsonyi csoda
„Mielőtt kiáltanának, én felelek, ők még beszélnek, és én már meghallgattam [őket].” (Ésaiás 65:24)
Öttagú család vagyunk: anya, apa és három gyerek (két lány és egy fiú). A középső gyerek (lány) 2017. július végén ifjúsági táborba készült Barbadosra (a Karib-térségben). Le akartam ellenőrizni az útlevelét, de sehol nem találtam. Eszembe jutott, hogy odaadtam neki, amikor néhány héttel ezelőtt beiratkozott az egyetemre. Az egész család keresni kezdte a házban, de nem találtuk. Enélkül nem kaphatja meg a beutazási engedélyt. Valahogy sikerült megoldani, hogy eljusson a táborba, de továbbra is kerestük az útlevelét. Minden szorgalmas kutatásunk ellenére a házban, sőt, az egyetemen sem került elő.
A család nagy összejövetelt szervezett decemberre, ahova minden nagynéni a családjával együtt hivatalos volt. Mindenkit kértünk, hogy imádkozzon az útlevél megkerüléséért. Csak imádkoztunk, imádkoztunk és imádkoztunk.
Közeledett az idő, megvásároltuk a jegyeket az övé kivételével. A hónapokból hetek lettek, és még mindig... semmi. Az utazás előtti héten kezdte becsomagolni a bőröndjét, befonta a haját, és mindent előkészített az utazáshoz, bár az útlevele még mindig nem volt meg. Az indulás időpontja december 17-re volt kitűzve. December 15-én újra átkutattunk minden fiókot, elmentünk az egyetemre, és végignéztük a házat, de nem jártunk sikerrel. Kedvetlenül kicsomagolta a bőröndjét, majd meghallgatta a „Be Still” éneket, és újra becsomagolt. „Indíttatást éreztem, hogy levegyem az ágyról a matracot, és találtam egy zacskót. Abban volt egy könyv és egy CD, amihez hozzá volt ragadva az útlevelem” – mesélte. Isten annyira jó. Sikerült jegyet is szereznünk neki ugyanarra a járatra, amelyen mi utaztunk, a család többi tagja jegyéhez hasonló árban, pedig mi már hónapokkal korábban lefoglaltuk a helyünket. Milyen fantasztikus csoda!
Egész hétvégén dicsőítettük Istent, és ma is tesszük, mert válaszolt az imánkra, megtanított a türelem és a figyelmes hallgatás leckéjére. Valóban tudjuk, hogy Ő az Isten. Attól a naptól kezdve Ésaiás 65:24 új jelentéssel bír a családunkban.
Barátaim, bízhatunk Isten szavában. Próbáljuk meg Őt, mert napjainkban is tesz csodákat.
Brenda Browne-Ashe