Ó, annyira sajnálom!

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan… és én megnyugosztlak titeket.” (Máté 11:28)

Megkértek, hogy vállaljam az észak-karolinai Asheville (USA) egyik nagy rehabilitációs kórházának a betegképviseletét. Az új pácienseket néhány nap után meg kellett látogatnom, és elbeszélgetni velük, hogy mennyire elégedettek, vagy van-e valami panaszuk.
Amikor Julia szobájába léptem, annyira sírt, hogy pár percig beszélni sem tudott. Megmondtam neki, hogy a kórház alkalmazottja vagyok, a betegképviseleti vezető. Végül sikerült megnyugodnia, és elmondta a történetét.
Többféle terápiát kapott aznap, és nagyon elfáradt. Amikor visszaért a kórterembe, az egyik nővér durván beszélt vele. „Ó, nagyon sajnálom, hogy ez történt veled” – válaszoltam.
„Nem kell bocsánatot kérned, nem a te hibád” – válaszolta.
Elmeséltem neki egy esetet, ami a kislányommal történt hároméves korában. Egy nap sírva szaladt hozzám. Leesett, és felhorzsolódott a térde. Azonnal ölbe vettem, és így vigasztaltam: „Ó, drágám, nagyon sajnálom.”
Könnyek között válaszolt: „De nem te tetted, anya, hanem én.”
Ekkor Julia arcán is halvány mosoly jelent meg, és tudtam, hogy kezdi megérteni, miért kértem tőle én bocsánatot. Elmondta, hogy valóban megvigasztalta a bocsánatkérésem, bár nekem semmi közöm nem volt a korábban történtekhez.
Ezen incidens kapcsán eszembe jutott Jézus keresztrefeszítése. Ha ott lettem volna, szinte hallom, mit beszéltünk volna: „Kedves Terry, annyira sajnálom, hogy meg kell tapasztalnod a bűnt, annak minden borzalmas következményével.” Én pedig így válaszoltam volna: „De nem te tetted, Jézus, hanem én.”
Nem Krisztus okozta a bűn megjelenését a világunkban. Nem az Ő hibája, hogy annyi szenvedésen és fájdalmon kell keresztülmennünk, de halála új életet ad. Egy napon majd vele leszünk a mennyben, és örökre együtt maradunk.
Ugye, te is szeretnél ott lenni?
Terry Wilson Robinson