Köszönöm, eső!

„Mondta az Úr Mózesnek: Ímé, én esőképpen bocsátok néktek kenyeret az égből; menjen ki azért a nép, és szedjen naponként arra a napra valót, hogy megkísértsem: akar-é az én törvényem szerint járni, vagy nem?” (2Mózes 16:4)

Szeretem hallgatni a tetőn kopogó esőt éjjel és nappal egyaránt. Engem valahogy mindig megnyugtat. A túl sok eső azonban kimossa a virágágyásokat, és előhozza a földből a gilisztákat, amelyek azután ott lelik végüket a járdákon. Az eső tönkreteheti a szabadtéri esküvőket vagy a golfpartikat. Eszembe jut egy régi gyerekdal, ami arról szól, hogy az eső menjen el, és jöjjön vissza a nap.
Lányom és unokám mintegy fél óra autóútra laknak tőlem, így gyakran meglátogatom őket. Az egyik ilyen örömteli látogatás alkalmával részem volt egy vidám gyermeki szórakozásban, ezúttal az esővel kapcsolatban.
A lányom úgy döntött, hogy meghív vacsorára a városba egy étterembe. Nagyon esett az eső. Ahogy átmentünk a városon, az időjárás előnyeiről és hátrányairól beszélgettünk. Én áldásnak véltem: „Annyira sok munkám van, most legalább a kertet nem kell meglocsolnom.” A lányom viccesen mondta: „Igen, nekem pedig nem kell lemosatnom az autót.”
A hátsó ülésen, ahol nyolcéves unokám ült, csend volt, de biztos, hogy mindent végighallgatott. Hirtelen fenézett, felemelte a kezét és megszólalt: „Köszönöm, eső.” Majd újra elcsendesedett.
„Igen, mindannyian hálásak lehetünk az esőért” – válaszoltam neki.
Napokig gondolkodtam azon, amit mondott, és megpróbáltam kitalálni, mire is gondolt. Elsősorban ő egy gondolkodó kis lény, és sokat elmélkedik saját életéről általában. Másrészt a beszélgetésből leszűrte, hogy anyjának és nagyanyjának kevesebb dolga lesz az eső miatt, vagyis az eső gondoskodott bizonyos dolgokról számunkra.
Az unokám most már tizenhat éves, még mindig szeretetreméltó és gondoskodó.
A mi mennyei Atyánk is ilyen. Mindig gondol ránk és gondoskodik rólunk. Cserébe azt szeretné, ha hűségesek maradnánk hozzá.
Vidella McClellan