2021. december 11., szombat
Csak három szó
„Isten, az én szabadításomra, Uram, az én segítségemre siess!” (Zsoltárok 70:2)
John és Dorothy Seattle-ből (USA) érkeztek, hogy együtt menjünk kirándulni a Farwell Canyonba, majd gumicsónakázni a kanadai Brit-Kolumbia Chilcotin folyójára.
Mi a fiammal együtt készen voltunk, így máris indulhattunk.
Mivel nem voltak mentőmellényeink, megálltunk vásárolni egy hatalmas teherautó gumi belsőt, amely a segítségünkre lehetett. Útközben beszélgettünk rég nem látott barátainkkal, így hamar eltelt az idő.
John próbálta ki először a gumicsónakázást, és nagyon szórakoztatónak tűnt. Amikor rám került a sor, gyorsan léptem a fehér habok közé. Az áramlás erősebb volt, mint gondoltam, és sebesen tolt előre.
Hirtelen kicsúsztam a gumiból. Ez baj volt. Nagy baj. Bal karommal belekapaszkodtam a felfújt gumibelsőbe, és az életemért küzdöttem. A legnagyobb rémületemre egyre közelebb kerültem a vízeséshez. Késztetést éreztem, hogy engedjem el a gumit. Lezuhant a vízesésbe.
Most pedig mit tegyek? Kétségbeesésemben csak három szót tudtam imádkozni:
„Uram, ments meg!” A part felé néztem, hogy találok-e valami sziklát, amibe kapaszkodva megvárhatnám a segítséget. A félelemtől szinte lebénultam, azt hittem, mozdulni sem tudok. Nemsokára egy kötél vége jelent meg előttem, én pedig ösztönszerűen megragadtam, és csak csüngtem rajta. Lassan felhúztak a sziklára.
Komor arckifejezéssel indultunk haza. Csak méterekre voltam a haláltól. Csupán három szót mondhattam: „Uram, ments meg!” Ennyi volt az én csendes kiáltásom! Amikor szólítjuk, Isten hall minket. Semmi nem túl kevés vagy túl halk neki. Senki nem lényegtelen.
Bízzatok ma benne. Isten ígéretei biztosak: „Nyomorúságomnak idején hozzád kiáltok, mert te meghallgatsz engem.” (Zsolt 86:7)
„Mikor vizen mégy át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem borítnak.” (Ésa 43:2)
Muriel Heppel