2021. december 10., péntek
Az élet vize
„Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbenne.” (János 4:14)
Csak egy átlagos délután volt. Az asszony egyedül lépkedett a poros úton, miközben komor gondolatok gyötörték. Eltervezte, hogy délután megy vízért, mert olyankor a kánikula távol tartja a többieket, akik valószínűleg megalázták, becsmérelték volna őt. Már eleve szomorú és depressziós volt.
Az asszony már rég lemondott az álmairól, egyszerűen elfogadta, hogy a szamáriai közösség nyilvános bűnöse. Sóhajtva ért a kúthoz, és megtöltötte a korsóját. A víz üdítően hideg volt. Ahogy a visszatéréshez készülődött, egy ismeretlen, halk hangú ember állította meg, aki csendben figyelte őt. Nem nézett lenézően rá, mint a falubelijei. Tekintetéből gondoskodás, együttérzés és érdeklődés áradt.
Az idegen ivóvizet kért az asszonytól. Ő pedig visszakérdezett: „Miért kérsz vizet egy szamáriai asszonytól? Te nem zsidó férfi vagy?” Biztos volt benne, hogy az előtte álló férfi nem ismeri őt. Jézus azonban mindenkinél jobban ismerte a nőt. Reménnyel töltötte be szomorú szívét és kegyelemmel fáradt lelkét.
Bár a világ rosszul bánt vele, az asszony nem tudott ellenállni a kedves, szelíd hangnak, ami a szívéhez, lelkéhez szólt. Tapintatosan kérdezgette, ő pedig nemsokára bevallotta neki minden bűnét. A válasz mégsem volt ítélkező. Igazságos szavai, megbocsátó hangja reménnyel töltötte be kiürült lelkét.
Krisztusnak addig sosem tapasztalt békéje és vigasztalása megváltoztatta. Depreszsziója eltűnt, és ő lett a régóta várt Messiás hírnöke, mert Jézus felfedte a kilétét előtte. Örömteli szívvel szaladt vissza a városba, és mindenkinek elmondta, hogy éppen találkozott a megígért Messiással. Az élet szavának prédikátora lett. Ivott a Krisztustól kapott élő vízből, és ő maga is felüdülés forrásává vált másoknak, olyan kúttá, aminek lélekmentő szolgálata az örökkévalóságig árad.
Kedves barátom, van elegendő életvíz mindannyiunk számára Jézus kedves hangjában és szerető szívében. Ő arra hív, hogy osztozzunk a megváltás örömében, és felkínálja megbocsátását, szeretetét.
Sueli da Silva Pereire