myBible logó myBible
Fiókom

2021. december 6., hétfő

Itt vagyok, Uram!

„Ímé, én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Máté 28:20)

Egyesek azt gondolják, hogy a férjemmel szerencsések vagyunk, mert ugyanaz a szakmánk. Mindketten tanárokként dolgozunk.
Ennek a munkakörnek az egyik előnye, hogy egyszerre vagyunk szabadságon, és azt az időt együtt tölthetjük. Egyetértek azzal, hogy valóban csodálatos dolog együtt lenni a vakációban.
Minden évben előre eltervezzük, hogy hova szeretnénk menni nyáron. Az elmúlt nyáron otthon maradtunk. Ebben az évben elhatároztuk, hogy valahova messze megyünk.
Három hetet töltöttünk két európai országban, és nagyon jól éreztük magunkat. A barátaink azt mondták, ez volt a második nászútunk. Gondtalanok voltunk gyerek nélkül, mert a lányunk, Guielle otthon maradt a szüleimmel.
Hazatérésünkkor a szüleim vártak a repülőtéren. A lányunk annyira izgatott volt, és nagyon örült nekünk. Mi is nagyon készültünk a találkozásra, lehet, még nála is jobban. Természetesen a mi autónkkal jött haza. Előtte azonban megálltunk a szüleimnél ebédelni. Amikor a férjem belépett a házukba, Guielle ártatlan arckifejezéssel mondta:
„Nézd, nagyi! Megtaláltam a szüleimet.”
Ez természetesen viccesnek tűnt, mert egyértelmű, hogy egyikünk sem veszett el. Lehet, ti is mulatságosnak gondoljátok, mert az is. Nemsokára Isten rámutatott egy tanulságra ezzel kapcsolatban.
Mi nem szoktuk mondani: „Megtaláltam Istent.” Hányszor éreztétek, hogy Ő nincs ott? Hányszor kiáltottatok fel: „Hol vagy, Uram?” Nemde mi is olyanok vagyunk, mint a lányom, azt gondoljuk, hogy Isten elveszett, pedig minden alkalommal mi vagyunk azok, akik eltévedünk?
Isten mindig ott van. Soha nem távolodik el tőlünk. Mint a tékozló fiú apja, várja, hogy hazatérjünk. Mint a jó pásztor, aki elveszítette egy juhát, Jézus mindig figyel ránk. Mint az elveszett drachma tulajdonosa, Ő keres, ameddig megtalál. Mi fontosak és értékesek vagyunk az Úrnak.
Kedves barátom, ha azt hiszed, hogy Isten elfelejtett, akkor még egyszer át kell gondolnod. Ha elveszettnek érzed magad, kiálts hozzá, és mondd: Köszönöm, Jézus, hogy megtaláltál. Kérlek, máskor is találj meg, amikor eltévelyedek. Köszönöm, Uram. Ámen.

Dana M. Bassett Bean
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.