2021. november 23., kedd
End-It-Now!
„Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.” (2Korinthus 5:17)
Komor gondolatok gyötörtek, aamint kiléptem a Mentális Egészség Központ ajtaján, ahol a mentálisegészség-támogató csoportunk (NAMI) találkozott. Ugyanakkor örültem is, mert az asztal körül kekszet és gyümölcsöt majszoló, közel tizenkilenc tagból álló csoportban lehetőségem adódott beszélni Jézus szeretetéről.
Az elmondott történetekből áradó mohóság, zűrzavar, gyűlölet, megcsalás, csalódottság szerencsére vicces pillanatokkal is enyhült. Mindezt természetesen bizalmasan osztottuk meg egymással. Nagy bátorságra vall ugyanis hangot adni annak a hatalmas traumának, amit az emberi lélek elvisel vagy sajnos, esetenként nem képes elviselni. A csoportunk különösen az öngyilkosság megelőzésével foglalkozik.
Ki kell alakítanunk az egyénekben a személyes érték és egészséges önkifejezés felismerését és tudatosságát, és bemutatnunk a személyes Megváltót, hogy végül a fájdalom dicsőítéssé változzon. Az ellenségnek is van jól meghatározott munkamódszere, de Istennek is. Az Ő módszere a szeretet, mely elűzi a félelmet.
Dr. Anthony Medley az egyik kiváló cikkében így fogalmazott: „Ez meglepő lehet, de amikor a társadalom nem szolgáltat elégtételt a visszaélés, elnyomás, bántalmazás áldozatainak, a mennyei Atya ellenük fordíthatja kegyetlenségüket az Ő gyermekei érdekében. Ellen White írta, hogy »amikor a szülők és az uralkodók semmibe veszik a bűn megbüntetésének kötelességét, akkor Isten maga veszi kezébe az ügyet. Fékező erejét bizonyos mértékig visszavonja a gonosz eszközeitől úgy, hogy a körülmények sorozata jön létre, amely bűnt bűnnel büntet.« A szerző ezután józan ítélőképességet javasol. Ne mentegessék az elrugaszkodott viselkedésmódot, hanem a gyülekezet vezetőségével együttműködve tisztázzák a körülményeket, majd kérjék a vezetőket, különösen a férfiakat, hogy vegyenek részt családon belüli erőszak kezelési tanfolyamokon, mint például az End-It-Now-n, amely a Női Szolgálatok Osztálya keretén belül működik.”
Kedves testvérnőim a hitben, vegyünk részt ezekben a szolgálatokban, és nyújtsunk segítő kezet egymásnak. A gyógyítás akkor kezdődik, amikor valaki vágyik segíteni másokon. Micsoda áldás elfogadni, és micsoda áldás hálás szívvel felajánlani valakinek ezt az ajándékot!
Darlene Grunke Sanders