2021. november 20., szombat
Szerény dicsekvés
„Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és felmagasztal titeket.” (Jakab 4:10)
Mielőtt ezt az áhítatot elkezdtem volna, rákerestem az interneten az alázatos és a kérkedés szavakra. Csodálkozva fedeztem fel, hogy a két tagból alkotott öszszetett szó meghatározásának külön értelme is van: „szerény dicsekvés”. Isten „szerény dicsekvőnek”, „alázatos kérkedőnek” nevezett engem négy évvel ezelőtt. Egy adott pillanatban, amikor nagyon szoros kapcsolatban voltam vele, megkértem, hogy fedje fel életemben a rejtett bűnöket. Miközben válaszát hallgattam, ismételten hallottam ezt a kifejezést. Mit is jelent ez? Még soha nem hallottam ezt a két szót együtt használva. Nem is gondoltam rá, hogy megkeressem a szótárban, mert Isten azonnal megmagyarázta, miről van szó.
A doktori tanulmányaim befejezése után megkértem a munkatársaimat, a diákjaimat és a gyülekezeti testvéreimet, hogy ne szólítsanak dr. Stewartnak. Nem szerettem ezt a formalitást, mert úgy gondoltam, és még mindig úgy gondolom, hogy ez aláássa a valódi beszélgetéseket, és a magasabbrendűség érzését kelti. A legtöbbször, amikor mégis doktornak szólítanak, és én kijavítom őket, így válaszolnak: „Te annyira szerény vagy.” A barátaim mindig utalnak a szerénységemre, amikor másoknak bemutatnak. Ilyenkor elpirulok, de elfogadom a bókot.
Ahogy ezt átgondoltam, Isten rámutatott: „Veon, te büszke vagy. Az elért eredmé-
nyeid miatt olyan a jellemed, mintha te volnál a világ közepe. Büszke vagy, amikor a szerénységedre utalnak. Szerényen üldögélsz saját világod közepén.” Elképedve ismertem fel Isten gondolatait. Megérintették a szívemet. Rádöbbentem, hogy bár a
„szerénységemet” dicsérők előtt kijelentettem: „Istené a dicsőség” – büszke voltam magamra. Magamnak tulajdonítottam a dicsőséget. Ez valóban hamis alázat. Kértem Isten bocsánatát és a Szentlélek segítségét az énem hátrahagyására. Ez az önvizsgálat komolyan befolyásolta az életemet és naponkénti döntéseimet. Miért öltözködöm úgy, ahogy öltözködöm? Amikor szolgálok, kinek akarok tetszeni és miért?
„Mert mindenki, aki magát felmagasztalja, megaláztatik; és aki magát megalázza, felmagasztaltatik.” (Lk 14:11) „Vigyázzatok, hogy alamizsnátokat ne osztogassátok az emberek előtt, hogy lássanak titeket; mert különben nem lesz jutalmatok a ti mennyei Atyátoknál.” (Mt 6:1)
Taníts, Uram, hogy szívből cselekedjem az akaratodat!
Veon Stewart