myBible logó myBible
Fiókom

2021. november 19., péntek

Használd fel, vagy mondj le róla!

„Ő mondta: Mert mondom néktek, hogy mindenkinek, akinek van, adatik; akinek pedig nincs, még amije van is, elvétetik tőle.” (Lukács 19:26)

Krisztus egyszer példázatot mondott egy gazdag emberről, aki távoli országba utazott (lásd: Lk 19:11–27). Elutazása előtt magához hívatta tíz szolgálóját, és mindeniknek adott egy bizonyos pénzösszeget, egy gírát, majd utasította őket, hogy fektessék be távollétében. Hazatérésekor számonkérte tőlük a pénzt. Az egyikük további tíz gírát mutatott fel, a másikuk ötöt nyert az eredeti egy mellé. Ezeket megdicsérte. Egy másik azonban csak azt az egyet adta vissza, amit kapott: „Mert féltem tőled, mivelhogy kemény ember vagy; elveszed, amit nem te tettél el, és aratod, amit nem te vetettél.” (Lk 19:21)
Vajon miért történik az, hogy ugyanolyan körülmények között egyesek jobban teljesítenek, mint mások? Lehet, hogy valakik jobban igyekeznek? Minden rendelkezésünkre álló erőforrással, a tőlünk telhető legjobban kell teljesítenünk a lehető legkiválóbb eredmények elérésére. Lehet, nem vagyunk annyira tehetségesek, mint aki tízszeresen növelte meg a kapott pénzösszeget, de volt olyan is, aki a pénz ötszörösét tudta csak felmutatni. Miért lennénk tehát gyümölcstelenek?
Tegyük fel a kérdést: Mennyire gyümölcstermő az életem? Amikor kihívásokkal állunk szembe, saját negatív hozzáállásunk miatt mindig találunk valami ürügyet, és mindig másokat hibáztatunk. A rossz szolga az urát okolta kudarcáért, azzal gyanúsítva, hogy ott is arat, ahol nem vetett. De azzal, hogy neki is ugyanannyit adott, mint másoknak, vajon nem éppen az ura volt az, aki „elültette” a magot? A szolga megpróbálta urát okolni, ezzel takargatva semmittevését. Az ura pedig visszavette a neki adott pénzt, és a szorgalmas szolgának adta.
Időnként mi is hajlamosak vagyunk Istent okolni és panaszkodni, hogy nem gondoskodik rólunk, de Ő mindenikünknek adott legalább egy „gírát”, hogy az Ő szolgálatában felhasználjuk. Van kezünk, agyunk és általában szabadok vagyunk kiváló eredmények elérésére saját magunk és Urunk számára.
Kolossé 3:23-ban ezt olvassuk: „Valamit tesztek, lélekből cselekedjétek, mint az Úrnak és nem embereknek.” Legyünk tehát szorgalmasak az Úr munkájában. Teremjünk gyümölcsöt saját befolyási körünkben, hatékonyan felhasználva az Istentől kapott ajándékokat. Máté 28:19 arra utasít, hogy tegyünk tanítványokká „minden népeket”. Ha nem ezt tesszük, akkor még a legkisebb ajándékot is elveszítjük.
Audrey Mwala
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.