2021. november 16., kedd
Ötven fölött
„Az Úr pedig beszélt Mózessel színről színre, amint szokott ember szólani barátjával; és mikor Mózes a táborba visszatért, az ő szolgája, az ifjú Józsué, Núnnak fia, nem távozott el a sátorból.” (2Mózes 33:11)
Életünk során emberek százával, ezrével kerülünk kapcsolatba. Ezek között vannak tanárok, munkatársak, orvosok stb. Évekkel ezelőtt hallottam egy szólást, amely állítólag Michelle Ventor szájából származott: „Az emberek egy bizonyos okkal egy
időre vagy egész életedre lépnek be az életedbe.”
Az elmúlt négy évben a lányom többször is meglátogatott, és magával hozta egyik legjobb barátomat is, Marie-t. Miközben egy nap Marilynnel, a nemrég nyugdíjba vonult barátnőmmel beszélgettem, említette, hogy ő is eljönne hozzám találkozni Marie-val, és velünk töltene egy kis időt. Mondtam neki, hogy a lányom és Marie tavasszal jönnek legközelebb hozzám. Marilyn felhívta a lányomat, és megbeszélték, hogy együtt jönnek. Most már két legjobb barátnőm érkezik hozzánk.
Kimondhatatlanul örültünk az érkezésüknek. Ezek boldog pillanatok voltak. Sok megbeszélnivalónk akadt. Marie, Marilyn és én régóta a legjobb barátok vagyunk. Marie-t ötvenhét és Marilynt ötvenkét éve ismerem. Ez igazán nagy áldás. Sok mindenen átmentünk együtt: jó és rossz dolgokon, csúcsokon és völgyeken, házasságon, váláson, gyerekszülésen és halálon. Isten megáldott minket, hogy mindig mindenben támogassuk egymást.
Más baráti kapcsolataim is voltak, de semmi nem hasonlítható ehhez a több mint ötvenéves kötelékhez. Ó, igen. Van még egy személy ebben a háromszögben. Vele négyzetet alkotunk. Barb nem tudta vállalni az utazást, de lélekben ő is velünk volt.
Ez az örömteli esemény egy másik barátra terelte gondolataimat. Egy közös barátunkra, aki „ragaszkodóbb a testvérnél”. Egy barát, aki nem hagy el, aki meghallgat, aki a karjára vesz, aki mindig mellettünk van nappal és éjjel. Ő soha nem túl elfoglalt. Bármit megbeszélünk vele, nem mondja tovább. Nem pletykál, nem döf hátba, nem mondja: „Én megmondtam...” Meghallgat, és örökké szeret. Bízhatunk benne, szerethetjük, hihetünk neki. Minden gondunkban velünk marad. Ő a mi Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus. Bízzunk benne és engedelmeskedjünk neki. Ő a mi örök barátunk.
Elaine J. Johnson