2021. november 14., vasárnap
Isten szeretet
„Aki nem szeret, nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet.” (1János 4:8)
Átépítési, tatarozási munkálatokat folytattunk vidéki házunknál, és a szomszédaink sajnos eléggé elhanyagolt kutyái, Mitsy és Stewie gyorsan hozzánk szegődtek, amikor felismerték, hogy szeretjük őket, és mindig készek vagyunk egy kis simogatásra. A szomszédunk végül meg is kérdezte, hogy elvállalnánk-e a kutyáikat, mivel ők hamarosan elköltöznek. Tetszett az ötlet, és azonnal igent mondtam.
Amikor letettük az új padlót, eleinte mindkét kutya félt rálépni. Mitsy győzte le elsőként a félelmét, és bejött, de Stewie még mindig rettegett. Hívtuk, kértük, sőt, még ölbe is vettük, és úgy vittük be – ami kis termetű lévén nem volt nagy megerőltetés –, de csak állt ott, és reszketett a félelemtől. Nem tudta, hogy csak meleget, kényelmet és védelmet akarunk biztosítani neki a kinti, fagypont alatti hőmérséklettel szemben? Nem bízott bennünk? Tudta, hogy soha nem bántanánk. Fájt a szívünk, hogy azt gondolja, a házba kényszerítve megsérülne. Végül padlószőnyegből készítettünk neki egy folyosót a hátsó ajtótól a hálószobáig, hogy ne kelljen a laminált padlóra lépnie. Néhány hónap elteltével azonban mégis sikerült megszoknia, és ő is elkezdett a padlón járni.
Sok tanulságot vontam le ebből a köztünk élő példázatból. Íme, ezek körül három: elsősorban a szeretetre szeretettel válaszolunk. Másodsorban van szabad választási lehetőségünk, például hogy bejöjjünk a metsző hidegből. Harmadsorban a kierőszakolt engedelmesség félelmet kelt és romboló hatással van. Ez az Istennel való kapcsolatunkban is ugyanígy működik. Amikor érezzük irántunk való szeretetét, mi is szeretettel válaszolunk. Az Úr kegyelmesen megajándékozott szabad választási lehetőséggel. Akár a „kinti hideget” is választhatjuk az Ő szerető karjának melege helyett. Ha Isten valaha is kényszerítene minket valamire, például engedelmességre, akkor félnénk és rettegnénk tőle. Neki egyáltalán nem ez a vágya és akarata számunkra.
Ez vezetett 1János 4:18 gondolataihoz: „A szeretetben nincsen félelem; sőt, a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben.” Isten nem akar kínozni minket, ahogy mi sem akartuk megijeszteni Stewie-t a bejövéssel. Barátaim, Isten a szeretet. Az Ő közelében nincs félelem, sem rettegés.
Engedjük el a félelmeinket, és tanuljunk meg bízni mennyei Atyánkban, válaszolni irántunk való kedvességére és szeretetére. Nincs értelme kint maradni a hidegben.
Samantha Nelson