2021. november 11., csütörtök
Mit tehetek én Jézusért?
„Jézus pedig rájuk tekintvén mondta nékik: Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.” (Máté 19:26)
Eltűnődtetek-e valaha: Mit tehetek én Jézusért? Én feltettem magamnak ezt a kérdést. Nem éreztem, hogy Isten bármilyen szolgálatra fel tudna használni. Milyen segítséget nyújthatnék? Mások hatékonyabbak a szolgálatban. Nem volt képességem segíteni Isten országát. Tudjátok, vak vagyok. Hogy is használhatna fel az Úr? Végül is selejtes vagyok.
Azonban mint mindig, Istennek más terve volt. Miután már öt éve jártam a gyülekezetbe, bekapcsolódtam a női misszióba. Néhány évig segédként, majd megnyílt annak lehetősége, hogy elvállaljam a Női Szolgálatok Osztály vezetését a gyülekezetemben. Isten tudta, hogy először segédként kellett szolgálnom egy ideig, hogy egyáltalán megfontoljam a vezetői tisztség elvállalásának lehetőségét. Ő természetesen tudatában volt, hogy nemsokára adódik ez a lehetőség. Idegesen, de izgatottan fogadtam el a megtiszteltetést. Nem tudtam, hogyan fogom betölteni, de az Úr megígérte: „Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.” (Mt 19:26)
Erre az egy ígéretre volt szükségem a továbblépéshez. Nem arról szól, hogy mi meg tudunk-e tenni valamit. Mindig arról van szó, hogy Isten meg tud-e tenni valamit általunk. A vakságom volt az ürügy arra, hogy nem szolgáltam, és az emberek ezt elfogadták. Hiszen hogyan várhatnák el, hogy vak lány vezessen egy osztályt? Számomra már a mindennapi élet is elegendő megterhelést jelent. Mégis azt választottam, hogy a vakságom által is közvetítsem az Úr mindenható erejét. Elhatároztam, hogy én leszek az üres festővászon, amelyre Isten ráfesti a mesterművét. Minden projektben felmérem, hogy én mit tudok elvégezni, és mit kell rábíznom másokra. Ugyanakkor megtanultam értékelni a mindennapi élet szolgálatát azok esetében, akik csak megfigyelőként állnak mellettem.
Amikor Istent helyezzük a középpontba, minden lehetségessé válik. Nem szükséges előre ismernünk minden részletet. Isten előre tudja a végkifejletet.
Csak bízzunk az Ő tervében.
Cyndi Woods