myBible logó myBible
Fiókom

2021. november 5., péntek

Örökre megváltozva

„Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe nem takarnak; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat. Nem sokkal különbek vagytok-é azoknál?” (Máté 6:26)

Amikor hallottuk a nevünket, majd egy aprócska tárgyalóterembe vezettek, már tudtam, hogy mindez valóság. A terem két különböző pontján állva vártuk a bíró megjelenését. Ezt a hivatalos eljárást nagy megterhelésnek éreztem. A házasságom, az álmaim itt értek véget. Ez a valóság. Harmincéves voltam, elvált, zavarodott. Újra kellett kezdenem az életem. Itt ismerkedtem meg Maisyvel.
Koszos, büdös és rongyos volt. Elhúzódott, amikor meg akartam fogni. Becsavartam egy takaróba, és szelíden megsimogattam a fejét. Ahogy az ölemben elaludt, hallottam, hogy egyet sóhajtott. Végre biztonságban érezte magát.
Maisyt egy nem hivatalos tenyésztő használta egész életében, hogy minél több kiskutyát szüljön neki eladásra. Egy ketrecben tartották, és csak a párzásra vették ki. Szinte nem is látta még a kinti világot. A fogai nagyrészt kihullottak, a maradék pedig erősen romlott volt. Nagy daganat türemkedett elő a gyomra egyik oldalán. Az elhanyagolás és a rossz fizikai bánásmód ellenére ez a kiskutya túlélte, és olyan szerető, hűséges barát volt, amit csak egy kutyától elvárni lehet. Én csak ideiglenes ápolását vállaltam el, ameddig végleges otthont tudunk szerezni neki, de néhány nap elteltével az édes jelenléte annyira megragadott, hogy biztos voltam benne, Isten küldte nekem különleges ajándékként, és nem tudtam továbbadni.
Egy nap alatt három különböző műtétet hajtottak végre rajta. A sebészorvos, aki műtötte, annak az állatmenhelynek volt az igazgatója, ahol már régóta önkénteskedtem. Amikor visszavittem ellenőrzésre, megmondtam, hogy én szeretném örökbe fogadni Maisyt.
„Sajnálom. Majdnem biztosak vagyunk benne, hogy a kioperált daganat rosszindulatú. Lehet, hogy nem lesz hosszú élete” – mondta.
Mindenképp örökbe fogadtam. Egész életében szenvedett, megérdemelte a szeretetet. Az igazság az, hogy rám is gyógyító hatással volt a gondozása.
Egy hét múlva csengett a telefonom. Az állatorvos nevetve mondta: „A daganat jóindulatú.” Könnyek csorogtak le az arcomon Maisy fekete bundájára. Megköszöntem Istennek, hogy megtartotta az életét, és szavai betöltötték a szívemet: „Drága leányom, tudod, mennyire szeretlek téged?”
Erica Jones
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.