Ebenézer-kő

„Sámuel pedig vett egy követ, és felállította Mispa és Sén között, és Ében-Háézernek nevezte el, mert mondta: Mindeddig megsegített minket az Úr!” (1Sámuel 7:12)

Amikor férjem, Jim 2013-ban szívroham következtében, 40 év házasság után váratlanul elhunyt, Isten kifejezetten arra utasított, hogy személyes naplómban jelöljek be néhány lapot „Ebenézer-kőnek”. Ezekre írtam fel az Ő szeretetének, irgalmának, kedvességének, kegyelmének és támogatásának megnyilvánulásait a nehéz időkben. A mai napig érzem a mennyei segítséget, így a naplómban még mindig léteznek „Ebenézer-kövek”.
Jim éppen Tallahassee-ból tért haza, egy egyhetes családi vakációról, ahol nyugdíjazását és hatvanadik születésnapját ünnepelték. Amikor a kora esti órákban felhívtam mobiltelefonon, és valaki más válaszolt, ösztönösen tudtam, hogy meghalt. Megkövültem, elakadt a szavam, sokkot kaptam, meglepődtem, megrendültem, és stresszes lettem. Az isteni időzítésnek köszönhetően két testvérem is a városban tartózkodott, és egyikük elkísért a georgiai Maconba (USA) vezető háromórás autóúton, hogy azonosítsam Jim holttestét. Eközben a másik testvérem maradt a mozgásképtelen édesapánkkal. Az úton csak Jézusról szóló énekeket énekeltünk. Miért? Azért, mert hajnal felé a halálról álmodtam, és Jézus nevét szólítottam. A vigasztalás magja kezdett csírázni a szívemben. Ez az egyik Ebenézer-kő.
Jim autójában egy receptet találtam vérnyomásmérő szettre, ebből következtettem, hogy nem érezte jól magát. Lehet, azt gondolta, csak az éhség gyötri, és felhívta egyik volt diákját telefonon, hogy együtt ebédeljenek. Azt üzente, hogy az étteremben találkoznak, de mivel nem volt ott, és a további üzenetekre sem válaszolt, pár perc múlva kiment a parkolóba, és ott találta holtan az autójában. Arra gondoltam, hány élet tört volna úgy össze, mint az enyém, ha az autópályán érte volna a szívinfarktus. Isten később olyan részleteket is megismertetett velem, amelyekre szükségem volt ennek a nehéz időszaknak az átvészelésére. Ezek Jim halálának idejével, helyével és körülményeivel kapcsolatosak, mind-mind egy Ebenézer-kő.
Visszatekintve, Jim kilenc hónappal ezelőtti nyugdíjazási ünnepsége tulajdonképpen vigasztalás volt számára. Megtapasztalta, mennyire szerették, elismerték és értékelték: Ebenézer-kövek. Amikor eszembe jut, milyen vigasztaló csomagolásba tette Isten ezt a keserű tablettát, a szomorúság könnyei hálává és dicsőítéssé változnak.
A ti életetekben is megtehetik ezt az Ebenézer-kövek.
Judith Warren Hawkins