2021. október 28., csütörtök
Elegendő kegyelem (1.)
„Az Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét; hogy mindenben mindenkor teljes elégségtek lévén, minden jótéteményre bőségben legyetek.” (2Korinthus 9:8)
A hónapok óta tartó készülődés ebben a pillanatban véget ért. Végre ezen a hétvégén első alkalommal fellélegeztem, ahogy az első sorban ültem, és néztem a hatalmas fakeresztet, mely az előadóterem pódiumára volt felállítva. Pillantásom a kereszt lábához tévedt, ahol nagy halmokban fehérre festett fatáblácskák álltak „kegyelem” felirattal. A női missziós csoport különleges figyelmességeket készített elő átlátszó kis tasakokban, barackvirágszínű, krémszínű és türkiz szalagokkal átkötve. Nagyon sok „kegyelem” volt felhalmozva a padlón.
„Mily fenséges a kegyelem” – jutott eszembe a jól ismert ének szövege. Minden csodálatos volt.
Békességet éreztem a szívemben, ahogy a halványan megvilágított teremben a halk zenét hallgattam. Tudtam, hogy minden jelenlevő nőnek jut elegendő „kegyelem”, de a hétvégén sok jelenlevőre számítottunk. Megfordult a fejemben, hogy esetleg nehogy mégis túl kevés kis figyelmességcsomagunk legyen.
A hétvége témája „a kegyelem meg nem érdemelt ajándékai” volt. A beszélő az üzenetében kihangsúlyozta, hogy mindannyian fogadjuk el Isten ingyenes kegyelmi ajándékát. Ekkor felhívást intézett, hogy a teremben levő hölgyek lépjenek a pódiumra, a kereszt lábához, hogy átvegyék az ajándékukat, amely nem volt más, mint a számukra előkészített figyelmesség, egy kis fa emléklap „kegyelem” felirattal. Nem is lehettem volna boldogabb, hisz minden jól alakult. Valóban felemelő volt a pillanat, és a szívem megtelt hálával, ameddig rám nem tört a Márta-effektus.
Egy másodperc töredéke alatt elhagytam békés lelki imaszobámat, és beléptem az aggodalom és a munka termébe: gyorsan elkezdtem számolni az előttem levő ajándékokat, majd hátrafordulva a még helyükön ülő nőket. Hirtelen biztos lettem benne, hogy nem fog jutni mindenkinek. Görcsbe rándult a gyomrom.
Éreztetek már így, hogy megkérdőjeleztétek saját munkátokat, és elfelejtettetek bízni Istenben? Mártához hasonlóan ti is kezdtétek azt hinni, hogy egyedül rajtatok múlik a siker?
Ekkor jutott eszembe egy ragyogó gondolat.
Cindy Mercer