2020. március 14., szombat
Március 14. - Eszter királyné és édesanyám
„Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem; o benne bízom!” – Zsolt 91:2
Eszterhez hasonlóan édesanyám is bátor, hívő asszony volt. Miután alkoholista édesapám éveken keresztül bántalmazta fizikailag és verbálisan, úgy döntött, hogy véget vet a fenyegetésnek és a terrornak. Át kellett azonban gondolnia, hogy miből tartja majd el tíz-, hét-, és ötéves lányait. Háztartásbeli volt, és semmiféle képesítéssel nem rendelkezett. Az Úr azonban gondoskodott róla, és sikerült munkát találnia egy gyárban, emellett takarítást is vállalt egy orvosi rendelőben. Biztonságos otthonba költözhettünk, ahol nagynénémmel és nagymamámmal laktunk együtt.
Megtanított főzni, sütni, takarítani, varrni. Különböző feladatokat láttunk el iskola után és esténként. Hatalmas, önfeláldozó szeretet lakozott benne, és félretéve saját szükségleteit és vágyait, mindannyiunkat egyházi iskolába, majd egyetemre küldött. Nyaranta és még iskolaidőben is kisebb munkákat vállaltunk, hogy besegítsünk. Édesanyám mindig évekig hordta a ruháit, csak a legvégső esetben vásárolt magának újat. Soha nem panaszkodott.
Az ima embere volt. Minden reggel és minden este együtt imádkoztunk, olvastuk a Bibliát, és szövegeket tanultunk meg kívülről. A gyülekezetben is gyakran segített a gyermek-szombatiskolában. Szombat délben sem feküdt le soha aludni, hanem nagynénémmel és unokatestvéremmel bibliai játékokat játszott. Hétköznap egyszerű ételeket ettünk, de a szombati ebéd mindig különleges volt.
Mind a hárman megbecsült tisztséget töltünk be a munkahelyünkön, jó szakemberekké váltunk a saját területünkön. Legfiatalabb húgom sérült gyermekekkel foglalkozik, nagyobbik húgom ápolónő, én pedig egyházunk iskolájában tanítok, ahol harmincöt évig igazgató is voltam. Megpróbáltam édesanyám példáját követni, és férjemmel együtt becsületesen neveltük saját gyermekeinket. Ők is komoly karriert tudhatnak magukénak, is mindannyian egyházunk tagjai.
Mindez egy fiatal édesanya bátorságának köszönhető. Bár három gyermeke volt, Istenbe vetett hittel, bátran kilépett egy veszélyes házassági kapcsolatból, majd Isten ismeretében és szeretetében nevelte fel lányait. Türelmetlenül várom Jézus visszajövetelét, amikor újra találkozhatok édesanyámmal, hogy az örökkévalóságban együtt lehessünk.
Patricia Mulraney Kovalski