Ház vagy otthon?

„Mert minden háznak van építője, aki pedig mindent elkészített, az Isten az.” (Zsidók 3:4)

Sokszor eszembe jut, milyennek álmodtam meg fiatal koromban a leendő otthonomat: gyönyörű kert, fehér padló, ahol minden tökéletesen a helyén van. Egy ideig úgy tűnt, valóban ez az én valóságom. Isten azonban megajándékozott egy kis lakberendezővel. Ez az értékes kis segítő még állni is alig tudott, de már átrendezte a lakásomat. A virágcserép helyére játéktraktor került, a heverő párnáinak helyét pedig játékmackók vették át. Még a fagyasztóban is bábok voltak, de megpróbáltam nem haragudni rá ezért. Egy nap majd megtanulja a rendet – mondogattam magamnak.
De Isten újabb csodálatos dolgot tett, és még egy kis lakberendezővel áldott meg bennünket, egy egészen tehetséges kis művésszel. „Munkái” egyik faltól a másikig díszelegtek, és semmi nem kerülte el a figyelmét. Mindenhova rajzolt, ahova kis kezecskéivel elért, majd lelkesen hívott, hogy nézzem meg a művét, sőt, dicséretet is várt a szép fehér falaimra festett firkákért. Sokáig gondolkodtam, hogy tisztítsam le a falakról a zsírkréta nyomait. De őket ki állíthatta volna meg?
Amikor végre kis szerelőm és kis művészem pályát változtatott, meg is érkezett a harmadik. Ő költő és zenész volt. Nekem is írt néhány versszakot. Már sok díszítőművész élt a házamban. Megadtam magam, mert megmagyarázták, hogy a ház közepére felhalmozott szerszámok tulajdonképpen a hangszerek szerepét töltik be. Ez a kis agyacska átértékelte a világot. Idővel megértettem, hogy a mindenhol heverő játékok tulajdonképpen az élet és a tanulás jelei, a koszos, sáros kis kéznyomok a nappali kanapéján pedig arra utalnak, hogy a boldogságnak is vannak ujjai.
Az évek elrepültek, és kis lakberendezőim felnőttek, és tökéletesítették tudásukat. Mára már szakkönyvekkel, számítógépekkel, ruhahalmokkal töltik meg a székeket és a földet.
Tudom, hogy életem során Isten is jól szórakozott az én esetlen firkáimon. Tudom, hogy hiányosságaim ellenére mindig fejlődésre bátorított. Nyugodtan támaszkodhatok az Ő kinyújtott karjára, mert az Úr kész megszégyenítés nélkül tanítani, és soha nem adja fel. Mára már megértettem, hogy a tökéletes lakásról kialakított korábbi elképzelésem ellenére Isten előre tudta, milyen dekorációra van szükségem. Ez csak ízlés kérdése. Az Ő ízlése. Az évek során megtanított, hogy az otthon legcsodálatosabb és legtökéletesebb díszítőeleme a boldogság.
Sueli da Silva Pereira