2021. október 21., csütörtök
Biztonságban az Ő kezében (2.)
„Tarts meg engemet, mint szemed fényét; szárnyaid árnyékába rejts el engemet.” (Zsoltárok 17:8)
Miután tinikorunkban Bonnie barátnőmmel túléltünk egy komoly csónakbalesetet, édesanyám gyakran mondogatta nekem: „Okkal menekültél meg. Istennek terve van veled.”
Évekkel később Bonnie-val elterveztünk egy vadvízi evezést saját magunk és családjaink számára. Kissé aggódtam, mert hallottam, hogy meglehetősen magas a folyó vízállása. Egy héttel tervezett kirándulásunk előtt valaki belefulladt ott a folyóba. Idegenvezetőnk jelezte, hogy az illető tilosban tartózkodott.
A túra elkezdése előtt különösen figyelmesen hallgattuk az idegenvezetők utasításait, akik a nyolcéves Dawson fiamon szemléltették a túlélési technikákat egy esetleges vízbeesés esetén: mit tegyünk, ha felborul a csónak, illetve hogyan húzzunk fel egy vízbe esett személyt a tutajra.
Ezután kieveztünk a csendes folyóra ezen a csodálatos napon. Azt is megmondták, mikor evezzünk, és mikor hagyjuk magától siklani a járművet. Mivel gyerekeink még kicsik voltak, rádöbbentünk, hogy a csónakban nincs elég súly és erő. Ez akkor vált még nyilvánvalóbbá, amikor sebesebb szakaszokon próbáltunk átevezni. Hirtelen levegő került a csónak alá, és Dawson beesett a zúgó folyóba. Minden egy másodperc töredéke alatt történt, és máris elvesztettük szem elől.
Eközben Bonnie és családja már jóval lentebb jutottak a folyón. Onnan látták, hogy valami történt, hogy a csónakot kivontuk a partra, és mindenki lázasan keresgélt a vízben. Eszébe jutott évekkel ezelőtti balesetünk, és forrón imádkozott az épségünkért. Imáink meghallgatásra leltek, amikor a folyó alsóbb szakaszán egy másik csónak utasai kihúzták Dawsont a vízből. Nem sérült meg, csak a cipőjét vesztette el.
Hiszem, hogy fiunk biztonságban volt Isten tenyerén, pontosan úgy, ahogy évekkel azelőtt én is.
Édesanyám akkori szavai mindannyiunkra érvényesek: „Okkal menekültél meg. Istennek terve van veled.” Aznap újra megtapasztaltam, hogy Isten hűségesen őrködik fölöttünk.
Myrna Medlock